Vádemelés: két különböző lopott rendszámmal közlekedett

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki a gépkocsijával úgy közlekedett idén Szegeden, hogy arra két – más-más járműre kiállított – rendszámtáblát szerelt – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint a vádlott a tulajdonában álló jármű rendszámtábláit 2019. júniusában egyszer már meghamisította, ami miatt büntetőeljárás indult, a rendőrség a rendszámokat lefoglalta.

Emiatt a nő előbb ellopta egy újszegedi ház előtt parkoló autó első rendszámtábláját, majd azt, valamint egy másik gépkocsira kiállított rendszámot – melyet ismerősétől kapott – felszerelte a saját járművére. Ezután közlekedett a gépkocsival Szegeden, de a rendőrök észrevették.

A járási ügyészség a vádlottat három rendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének elkövetésével vádolja, s a korábbi büntetőeljáráshoz történő egyesítésére tett indítványt.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu, fotó: illusztráció)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

49 éve hunyt el Mindszenty József, Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. A magyar katolikus egyház egyik legnagyobb 20. századi alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink