Rövid időn belül elfogtak a rendőrök két férfit, akik Mórahalmon és Hódmezővásárhelyen loptak el egy-egy kerékpárt.
A hódmezővásárhelyi férfi 2020. június első napjaiban vitte el a buszállomás mellől a kétkerekűt. A bicikli ugyan le volt zárva, de csak önmagához és nem rögzítették tereptárgyhoz. A férfi ezt kihasználva eltolta a kerékpárt, majd levágta a lakatot és elvitte a biciklit. A rendőrök június 4-én délután már gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki elismerte a lopás elkövetését.
A másik gyanúsított Mórahalmon 2020. június 4-én éjjel, a belvárosban sétálva figyelt fel az egyik buszmegálló mellett lezárt kétkerekűre. Mikor megbizonyosodott arról, hogy senki nem látja, eltávolította a lakatot a kerékpárról, és eltekert azzal. A rendőrök a polgárőrökkel és az önkormányzati rendészekkel együttműködve a bejelentést követően egy órán belül megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit elfogtak, majd előállítottak a Mórahalmi Rendőrőrsre. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A nyomozók az eltulajdonított bicikliket lefoglalták és visszaadták azt a tulajdonosoknak.
(police.hu)
Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket? A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat. Havi ezer forint is nagy segítség! |