Simonka György mentelmi jogát felfüggesztené az Ügyészség

Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza a Legfőbb Ügyészség újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – közölte az ügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Mint ismert, már korábban is indult egy eljárás a képviselővel szemben, ugyanis Simonka György fideszes politikust 32 társával együtt bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

A közlemény szerint a legújabb fejlemény az, hogy ezzel összefüggésben „vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt”.

A megalapozott gyanú lényege szerint, miután

Simonka György tudomást szerzett a büntetőeljárás megindításáról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, illetőleg hogy az egyik tanú előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen.

Simonka György cselekménye két rendbeli, vesztegetés hatósági eljárásban bűntettének megállapítására lehet alkalmas, azonban vele szemben csak a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség a büntetőeljárás lefolytatására – áll az ügyészségi közleményben.

Békés megyében már számítottak az indítványra

Nagy meglepetést nem okozott az ügyészség indítványa

– nyilatkozta az Alfahírnek Szabó Ervin, a Békés megyei közgyűlés jobbikos képviselője.

Szabó Ervin úgy vélte, ezt már korábban meg lehetett volna lépni, mert akkor Simonkának szerinte nem lett volna lehetősége tönkre tenni a térséget.

Olyan lehetőségek előtt állt ez a dél-Békési térség, jelentős pénzek voltak lekötve, de a milliárdos beruházásokból semmi nem valósult meg. Itt a választókerületben ezekről az új ügyekről is már régóta beszélnek egymás között az emberek és leginkább azon vannak felháborodva, hogy Simonka még mindig szabadlábon van, még mindig ő itt az országgyűlési képviselő

– tette hozzá Szabó Ervin, aki a 2018-as országgyűlési választáson a Jobbik jelöltjeként mindössze 3 százalékkal, 1802 szavazattal maradt alul a fideszes Simonka Györggyel szemben.

Az ügyészség indítványa meggyorsíthatja a büntetőeljárás lefolytatását és amennyiben a bíróság elítéli Simonkát, új választást kell majd kiírni Békés megye 4. számú választókerületében. Ennek esélyeit most még nem érdemes latolgatni, de Szabó Ervin úgy látja, a választók többsége tisztában van Simonka ügyeivel, amihez a Fidesz is asszisztált.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Folytathatja munkáját a makói gyepmester

A napokban a Makói Kistérség Többcélú Társulása újra megbízta a vállalkozót 2025. szeptember 30-ig, 1,6 millió forintért. A nyári videó miatt egyelőre nem állapítottak meg állatkínzást, ezért a hódmezővásárhelyi vállalkozó tovább üzemeltetheti a gyepmesteri telepet.

Tovább olvasom »