Maszkban, de az utcán, tömegesen köszöntötték az újévet Vuhanban

Miközben a világban még javában dúl a koronavírus-járvány, és több országban, így Magyarországon is szigorú kijárási tilalom van érvényben, vagy épp új korlátozásokra készülnek, a járvány kiindulópontjának tekintett kínai Vuhanban az emberek tömegesen vonultak az utcára szilveszterkor – írja a CNN. (Fotó: Noel Celis / AFP.)

Az elmúlt hónapokban olyan jól sikerül kordában tartaniuk a járványt, hogy a tömegrendezvények, így az utcai szilveszterezés is visszatérhetett.

A város egyik népszerű szilveszteri felvonulási helyszínén, a Harlou vámház előtt a szokásokhoz híven idén is több százan gyűltek össze a CNN beszámolója szerint, hogy együtt várják az éjfélt. Az ünneplést azonban így sem kontroll nélkül folyt, nagy volt a rendőri jelenlét, és arra a néhány emberre, aki nem vett fel magától maszkot, rögtön rá is szóltak, hogy pótolja, ha maradni akar.

A kínai betegségmegelőzési központ egyébként épp a napokban jelentette be egy 34 ezer emberen végzett antitestvizsgálat után, hogy Vuhanban nem ötvenezer, hanem feltehetően félmillió, vagyis a korábbiakban közölteknél tízszer több fertőzött lehetett.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »