Elhunyt Kispál Ferenc

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kispál Ferenc gazdatársunk, a MAGOSZ alelnöke és Csongrád megyei elnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Csongrád megyei tiszteletbeli elnöke életének 74. évében elhunyt – közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége

Kispál Ferenc 1946-ban született Hódmezővásárhelyen.

A MAGOSZ alapító tagjaként, a Hódmezővásárhelyi Gazdakör létrehozójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendszerváltás utáni gazdaösszefogás megteremtésében.

Hosszú és eredményes pályafutását mindvégig a magyar gazdák szolgálata jellemezte.

A MAGOSZ alelnökeként és Csongrád megyei elnökeként határozottan kiállt a gazdatársak érdekeiért, ahogy tette ugyanezt országgyűlési képviselőként, a MAGOSZ országos választmányának elnökeként és az NAK Csongrád megyei elnökeként is.

Személyét nem csak gazdatársai tisztelték, hiszen az Aranykoszorús gazda kitüntetéssel és Kovács Béla-díjjal elismert szakember munkáját széles körben is elismerték.

Nem csak a közéletben járt elöl, hanem a saját gazdaságával is például szolgált szűkebb és tágabb környezetének.

Kispál Ferencet a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját halottjának tekinti, és osztozik a család gyászában – írja a MAGOSZ.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink