Kedvezményeket adna az önkéntes honvédeknek a Jobbik

[ad 1]

Önkéntes honvédséget hozna létre a Jobbik, a szervezet megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot a napokban nyújtják be a parlamentnek – tájékoztatott a budapesti helyőrség központjának minősülő Petőfi-laktanya előtt Novák Előd, a Jobbik alelnöke, aki már szerződött és esküt tett önkéntes tartalékos honvéd is. 

Novák Előd a sajtótájékoztatóján azt mondta: bár az Alaptörvény leszögezi, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, az állam nem biztosítja az ehhez szükséges alapkiképzést még azok számára sem, akik önkéntes elhatározásból vennének részt rajta.

Hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerben lehet ugyan jelentkezni önkéntes műveleti tartalékosnak, de ez azzal jár, hogy

háromévente hat hónapra kötelezően be kell vonulni,

jellemzően laktanyai szolgálatra. Ez a tartalékosi szolgálat családi, munkahelyi vagy egyéb okokból igen nehezen teljesíthető, amely tízezres nagyságrendben tartja vissza a jelentkezéstől azokat, akik egyébként szeretnének alapkiképzést kapni, és válsághelyzetben szolgálnának is.

Novák Előd szerint javaslatuk legfontosabb eleme, hogy minden alkalmas, 18 és 65 év közötti jelentkező vegyen részt az ingyenes alapkiképzésen, belőlük egy olyan tartalékos állományt hoznának létre, amelyet

csak minősített esetekben hívnának be,

például katasztrófa-elhárítási vagy határvédelmi célból. Úgy fogalmazott, hogy a hadsereg „harmadik pillérét” állítanák fel, de az önkéntes honvédeket nem vezényelhetnék hazánk határain kívülre.

43848710

Az ellenzéki párt alelnöke kiemelte, hogy békeidőben nem indokolt a tartalékosok behívása, „különleges jogrendek” esetén ugyanakkor szükség volna rájuk. Hozzátette: Magyarország védelme nem teljesen biztosított, különösen jelenleg, a bevándorlási hullám okozta válsághelyzetben.

A Jobbik kedvezményeket nyújtana az önkéntes honvédséget vállalóknak akkor, ha nemcsak a mintegy öthetes alapkiképzést végzik el, hanem az évek során összesen legalább hat hónapot „szabályosan letöltenek„, ha szükség volna rá. Egyebek mellett

  • a szolgálatteljesítés idejére szállást, élelmezést adnának
  • a legkisebb öregségi nyugdíj kétszeresét kitevő illetményt biztosítanának;
  • a volt felsőoktatási hallgatóknak elengednék a diákhitel kamatát
  • adókedvezmények járnának azoknak a munkáltatóknak, amelyek önkéntes honvédeket foglalkoztatnak.

Az országgyűlési határozati javaslat indokolásában azt írták, hogy a sorkatonai szolgálat megszüntetése komoly csapás volt az ország önvédelmi erejére, mivel feladatrendszerének ellátói nem kerültek teljes mértékben pótlásra. Úgy fogalmaztak, hogy „az illegális határátlépő tömegek hatására érezhetően megnőtt a lakosság körében a közbizalom” a rendőrség, valamint a honvédség irányában, amit tetézett „a közelmúltban történt, több európai országot érintő merényletsorozat és erőszakhullám„, így a katonai feladatellátásra is nagyobb a fogékonyság, ezért különösen indokolt az önkéntes honvédség bevezetése.

Kedden ötpárti megbeszélés lesz a Honvédelmi Minisztériumban Simicskó István tárcavezető kezdeményezésére több témában is. A tanácskozáson Novák Előd képviseli a Jobbikot, s ismerteti pártja javaslatát az önkéntes honvédség bevezetéséről. Augusztusban először a Jobbik vetette fel a honvédség határvédelemben való bevetésének szükségességét, melytől a Fidesz először lényegében elhatárolódott, de nem sokkal később végül a kormánypárti és jobbikos képviselők szavazataival lett meg a szükséges kétharmados támogatása a honvédségi szerepvállalásnak.

(alfahir.hu)

[ad 2]

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink