Elkapják és továbbadják a beoltottak a delta variánst, egyre több a fertőzött gyerek

Ugyanolyan magas lehet a delta koronavírus-variánssal fertőzött beoltott emberek száma, mint az oltatlanoké, írja a The Guardian egy átfogó kutatás alapján. Az Egyesült Királyságban végzett vizsgálat alapján a vakcinák továbbra is védenek a súlyos vagy végzetes lefolyású betegségtől, áma beoltott emberek akár ugyanannyi vírust is hordozhatnak magukban, mint oltatlan társaik.

A kutatás vezetője ugyanakkor hozzátette, hogy még nem tisztázott, milyen gyakran tudják továbbadni a koronavírust azok, akik már megkapták mindkét vakcinát. Az azonban biztosnak tűnik, hogy az oltáson átesettek szervezetében a fertőzést követően legalább egy rövid ideig nagyon magas arányban fordul elő a delta variáns, mondta Sarah Walker, az Oxfordi Egyetem professzora.

Ez pedig azt jelentheti, hogy a már beoltott emberek egyáltalán nem védik olyan magas arányban az oltatlanokat, mint a tudósok remélték. Amennyiben pedig a kutatók megfigyelései helyesek, úgy még nehezebb lesz elérni a nyájimmunitást.

Walker kiemelte: a vakcinázott emberek esetében tapasztalt magasabb vírusszint összhangban lehet azzal, hogy a tavasszal Indiából indult delta mutáció esetében az oltással nem rendelkező emberek jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a korábbi variánsokkal szemben.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

41 éve hunyt el Romhányi József magyar író, költő, műfordító, érdemes művész.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Határ nyílik Kübekháza és Óbéba között

Jóváhagyta a román kormány a szerb–magyar–román hármas határnál található Kübekháza – Óbéba (Beba Veche) közúti határátkelő megnyitásáról szóló határozatot csütörtökön – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő a héten.

Tovább olvasom »