A nap témája: Több ezer oldalnyi bizonyítékot gyűjtöttek Völnerék ellen

Hamarosan feloldhatják annak a büntetőeljárásnak a dokumentumait, amelyben Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese, Völner Pál is érintett, méghozzá gyanúsítottként – tudta meg a hvg.hu.

A lap értesülései szerint az ügyben gyanúsítottak telefonjait hónapok óta lehallgatta a Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá tartozó szervezet, a Nemzeti Védelmi Szolgálat. Mint kiemelik, az NVSZ nyomozást nem folytathat, a titkos felderítés a specialitása, melyen belül a Különleges Ügyek Főosztálya végezte a vizsgálatot.

A hvg úgy tudja, hogy a szolgálat hosszú hónapokig tartó felderítés során több ezer oldalnyi iratanyagot produkált és a bizonyítékok nagy része telefonlehallgatásokból származik.

A telefonlehallgatások széles kört érinthetnek, melyek Völnerig vezették az NVSZ-t. Az ügyet ismerők szerint a gyanúsított végrehajtók őszintén meglepődtek, hogy titkos felderítés folyt ellenünk, így azt sem értik, mi lehet a “politikai ok”, aminek a bukásukat köszönhetik, vagyis elkövetői körben sincs válasz arra, hogy mi állhat Völner bukásának a hátterében.

A HVG erre egy ésszerű magyarázattal is szolgál: először a végrehajtók körében kezdett el vizsgálódni az NVSZ, majd miután képbe került Völner, a felderítést már nem lehetett leállítani, ugyanis mindenről dokumentáció készül, köztük összefoglaló jelentések, ami miatt nehezebb lett volna eltussolni egy magas pozícióban lévő ember szerepét.

A források szerint bár Varga Judit elengedte Völner kezét, a politikai vezetés éppúgy titkolni akarta a történteket, mint az igazságszolgáltatás szereplői. Ennek tudható be, hogy az ügyet példátlan módon titkosították.

A lap arról is ír, hogy tudomásuk szerint eddig még senki sem kötött vádalkut, míg a titkolózást az ügy súlyával, másrészt a benne érintett emberek, közük Völner Pál személyével indokolták, mondván: a miniszter helyetteséig elérő és korrupciós ügy a közbizalmat súlyosan megrendítheti.

Az ügyet ismerők arra is magyarázatot adtak, hogy kedden Polt Péter legfőbb ügyész végül miért döntött úgy, hogy tudatja a nyilvánossággal a tényállást. Eszerint Polt nem kedden, hanem már korábban kezdeményezte Völner mentelmi jogának a felfüggesztését, a fokozódó sajtóérdeklődést látva pedig a legmagasabb politikai szinten arra jutottak, hogy ez a büntetőeljárás előbb-utóbb úgyis kiszivárogna a sajtóban, épp úgy, ahogy Schadl György őrizetbe vétele is kiszivárgott – teszi hozzá a lap.

Mint arról beszámoltunk, Dr. Polt Péter legfőbb ügyész a hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél dr. Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. A közlemény szerint a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy dr. Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink