„B*zizással” ütötte el Varga Judit a korrupcióellenes uniós bírósági ítéletet

Szokatlan időben, szerdán kora délután tartott kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter, melyet Varga Judit igazságügyi miniszter kezdett, aki témafelelősként reagált az Európai Unió Bírósága (EUB) döntésére, mely kimondta: a jogállamisági mechanizmus megindítható, ha az unió pénzügyi forrásai korrupció miatt veszélybe kerülhetnek.

A miniszter asszony reagálásában számos alkalommal elhangzott a „politikai” szó, illetve azt állította, hogy az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt indították be. (A jogállamisági mechanizmust már 2020 novemberében elfogadták az uniós szervek, mikor még nem volt szó az LMBTQ-lobbit gátló törvényről sem – A szerk.) Varga a mostani döntést párhuzamba állította a 2016-os migrációügyi népszavazással, és emlékeztetett, Magyarország akkori álláspontját mára mások is magukévá tették.

A gyermekvédelmi törvény a probléma

– közölte a tárcavezető, aki beszéde során egyszer sem utalt a korrupcióra.

A kormányinfón Gulyás Gergely közölte, a benzinárstop miatt nem tudnak olyan helyről, ahol bezárt benzinkúttól 5 kilométeren belül ne lenne újabb töltőállomás. Ismertette, a Mol vállalni fogja, hogy a veszteség miatt bezáró kutakat tovább üzemelteti. Rámutatott, a kormányrendelet nem engedi, hogy korlátozzák a kiadható üzemanyag-mennyiséget, azonban kannában legfeljebb 10 liternyi vihető el. Hozzátette, a rendelkezések betartását a NAV ellenőrzi.

A gazdasági mutatókkal kapcsolatban az inflációt és a gazdasági növekedést elemezték. A fogyasztói árak növekedése világszinten megugrott – mondta Gulyás, hozzátette Magyarországon a 4 STOP (rezsicsökkentés, kamatstop, benzinárstop, élelmiszerárstop) miatt 10 százalék alatt maradt az infláció. Bízik benne, hogy a IV. negyedévre a jegybank által előrejelzett 2-4 százalék közötti sávba tér vissza. A 7,1 százalékos GDP-növekedéssel kapcsolatban azt emelte ki, a rendszerváltás óta nem volt ilyen mértékű gazdasági bővülés. (Egy évvel korábban 5 százalékos volt a csökkenés – A szerk.) Gulyás megjegyezte, csak Lengyelországban 7,7 százalék volt a növekedés. A lengyel kormány egyébként drasztikus áfacsökkentést hajtott végre.

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

18 éve hunyt el Somlyó György Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjasmagyar költő, író, esszéíró, műfordító, számtalan díj és elismerés birtokosa, a Magyar Költészet Napjának kezdeményezője.

Tovább »

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink