A vuhani piacon a covid után most a kolera jelent meg

Egy vuhani piacon három napra bezárattak egy boltot, miután az ott árult kínai lágyhéjú teknősökben a kolera kórokozóját találták meg – számolt be róla a Qubit a Reuters nyomán.

A hatóságok szerint nincs vészhelyzet, a fertőzött állatokat a velük egy szállítmányban érkezettekkel együtt elpusztították, a piacot pedig fertőtlenítették. A bolt dolgozói egészségesek, emberben nem jelent meg a betegség, az a vuhani diák, aki a múlt héten betegedett meg, nem került kapcsolatba az állatokkal, és nem a piacon kapta el a betegséget, amelyet nem is ugyanaz a baktériumtörzs okozott, mint amelyet a teknősökben azonosítottak.

Kína szárazföldi területein a kolera ritka betegségnek számít, tavaly csak öt megbetegedést regisztráltak.

Annak ellenére, hogy a dologból nem lett járvány, a városbeliek aggódnak, ami nem is csoda, hiszen mindenki emlékszik rá, hogy mi történt, amikor legutóbb valamilyen rejtélyes fertőzés jelent meg egy vuhani piacon. Kína hivatalosan nem ismerte el, hogy a Huanan piacról indult útjára a covid, és nem is könnyítette meg a WHO szakértőinek munkáját, de nagyon valószínű, hogy az első fertőzöttek innen származtak.

(Fotó: EPA-EFE/ALEX PLAVEVSKI)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink