? A nap témája: Várják a miniszter válaszát, küldünk magyar honvédeket Ukrajnába?

Tervezi-e a kormány, hogy Ukrajna területére magyar honvédeket küld a következő négy hónapban? Ha igen, milyen céllal, és mennyire szolgálja ez hazánk kimaradását az orosz-ukrán háborúból? – kérdezte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő a parlament honlapján megjelent dokumentum szerint.

A kérdés azzal állhat kapcsolatban, hogy a honvédelmi miniszter két hete utasítást adott a haderő készenlétének fokozására.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf akkor úgy fogalmazott, ,,korábban soha nem tapasztalt biztonsági kihívások érnek most bennünket”, ezekre pedig Európa-szerte mindenki reagál. Az Egyesült Királyság a haderő mobilizációját jelentette be, Szlovákia rendkívüli állapotot rendelt el, Lengyelország fokozza a készenlétet – sorolta, hozzáfűzve: ,,nekünk is fel kell vérteznünk magunkat”.

A miniszter ,,békénk megvédése érdekében” arra utasította Ruszin-Szendi Romuluszt, a Magyar Honvédség parancsnokát, hogy készüljenek fel a haderő készenlétének fokozására.

Ez azt jelenti, hogy a katonák a következő hetekben, hónapokban többet, intenzívebben, nagyobb kötelékekben fognak gyakorlatozni az ország több pontján. Felgyorsul a kiképzés, több tartalékost hívnak be.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azóta is rendre arról beszél, hogy a jelenlegi helyzetre tekintettel Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést.

,,A háború soha nem lehet célunk, a megelőzésre kell koncentrálnunk” – jelentette ki hétfői tatai látogatásán, hozzátéve, hogy 44 új Leopard 2A7 harckocsi kerül Tatára, az első jármű érkezése 2023 júniusában várható; a továbbiak szállítása 2023 és 2025 között valósulhat meg. Emellett a régóta várt 24 PzH 2000 önjáró löveg első darabjai már az idén megérkeznek – jelezte.

A kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon a fejlesztés – mondta.

A miniszter úgy vélte, egyelőre nem látható az orosz-ukrán háború vége, az általa okozott gazdasági válság pedig begyűrűzik a mindennapjainkba. Megoldásnak azt látja, hogy meg kell erősíteni az ország biztonságát, mert „a békéhez erő kell”.

A Lukács László György által benyújtott „Tervezi-e a kormány, hogy Ukrajna területére magyar honvédeket küld a következő négy hónapban?” című írásbeli kérdésre két héten belül felelnie kell a miniszternek.

Mint az ismert: a kormány a választási kampányban azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy azok állításaikkal szemben megszorításokat hajtanának végre, hozzányúlnának a rezsicsökkentéshez és belesodródnának az ukrán-orosz háborúba is. Azóta látható, hogy az első két vád kormányváltás nélkül is bekövetkezett, a harmadikkal kapcsolatban pedig a miniszter adhat megnyugtató válaszokat a Jobbik frakcióvezetőjének.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink