Interaktív bemutató órákra, kutyás- és fegyveres bemutatóra, egészségügyi szűrésekre várták a hetedik és nyolcadikos osztályos tanulókat szerdán a Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskolába.
Az iskola 2021 szeptemberében a Maros-parton tartott rendhagyó pályaorientációs napot a saját diákjaiknak és a makói, környékbeli általános iskolák 7. és 8. osztályosainak. Akkor az épület bővítése miatt nem tudták használni a tornatermüket, épületeiket, sportudvarukat. Nagy sikere volt, ezen felbuzdulva úgy gondolták, ebben a tanévben, immár az új épületben tudják fogadni az érdeklődő általános iskolásokat egy pályaorientációs napon.
,,Ezzel az a célunk, hogy a saját diákjaink, illetve az általános iskolások számára megmutassuk azt, hogy nálunk milyen gimnáziumi, milyen ágazatban, technikumi és szakképző iskolai képzések folynak”
– fogalmazott a Makói Csípősnek Kovács Tibor.
Az igazgató úgy vélte, ez a nap nagyszerű főpróbája az új épületnek, majdnem annyi vendég jött, mint amennyien az iskolában vannak. Szeretnék, ha hagyomány lenne ebből a rendezvényből, valamint ha a jelenlegi 328 főnél többen lennének a következő tanévben.
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340090-1024x576.jpg)
A szerdai program nagyjából 260 általános iskolás érkezett: jöttek Marosleléről, Apátfalváról, Magyarcsanádról, Kiszomborról, Földeákról, makói iskolákból, sőt még három hódmezővásárhelyi intézményből is.
Sok társszervezet csatlakozott a pályaorientációs naphoz: a megyei rendőr-főkapitányság, a Szegedi Fegyház és Börtön, a Makói Rendőrkapitányság, a makói kórház, a makói mentősök és a Makói Egyesített Népjóléti Intézmény.
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340133.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340131.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340127.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340126.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340123.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340122.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340115.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340111.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340109.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340106.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340101.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340098.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340096.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340095.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340093.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340091.jpg)
![](https://mcsipos.hu/wp-content/uploads/2022/10/S4340090.jpg)