Lilába öltözött a makói görögkatolikus templom

November 17. a koraszülöttek világnapja. Ennek alkalmából öltöztette lila fényruhába Vizi Gábor a makói görögkatolikus templomot.

A parókia oldalán azt írták: ,,Köszönet minden egészségügyben dolgozónak, akik mentik és gyógyítják apró hőseinket és támogatják a családjaikat.” Vizi Gábor tavaly és tavaly előtt a Bartók iskolát világította ki, itt pedig az idei alkotás:

November 17-én a koraszülöttek életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet és azt a hitet is szeretnék erősíteni, hogy ma már a koraszülöttekből is lehetnek egészséges felnőttek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint a 37. hét előtti szülések koraszülésnek számítanak és a 2500 gramm súlyt el nem érő újszülöttek is koraszülöttek. Tíz megszületett gyermekből egy koraszülött a világon, a koraszülöttség pedig az újszülött halálozás vezető oka.

A koraszülés okát általában nem ismerjük. Gyakrabban fordul elő azonban szegény, alacsonyan képzett, rosszul táplált vagy beteges nők között, illetve olyanoknál, akiknek kezeletlen betegségük vagy fertőzésük van a terhesség alatt. Emellett ugyanakkor számos, a felsoroltaktól teljesen független kockázati tényezője is van. A korán elkezdett terhesgondozás mellett kisebb a koraszülés kockázata – írja a koraszulott.com.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink