? A nap témája: Nincs szükség pártpolitikára az önkormányzatiságban!

A jászberényi elsöprő győzelem után a Jobbik úgy gondolja, a pártpolitikától mentes helyi közösségek által választott vezetők képviselhetik legjobban az emberek érdekeit az önkormányzatokban. 

Új logika mentén készül a Jobbik a 2024-es önkormányzati választásokra, és ezt a modellt ajánlja az ellenzéki partnerei, illetve a kormánypártok számára is. A lényeg, hogy ne (budapesti) pártközpontokból döntsenek a különböző települések működéséről. Az önkormányzatok, a polgármesterekkel együttműködve, az országos politikai érdekek helyett a helyieket képviseljék, a helyi problémákra keressenek megoldást. 

A lokálpatrióta településvezetéshez viszont elengedhetetlen, hogy a képviselő-testületek összetételéről a helyi közösségek dönthessenek, és ők válasszák ki azokat is, akik egyáltalán versenghetnek a pozíciókért. 

Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője egy keddi sajtóbeszélgetésen fogalmazta meg pártja álláspontját, illetve terveit. A beszélgetés apropójául a vasárnapi jászberényi önkormányzati választás szolgált, ahol a lokálpatrióta közösség által támogatott Budai Lóránt és csapata óriási, kétharmados vereséget mért a Fideszre. 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink