Egy makói lány Dél-Afrikába ment gepárdokat menteni

A gepárdokat mentő non-profit szervezet, a Cheetah Experience csapatát a makói Tóth Brigitta, mint az első magyar, önkéntes állatgondozó évek óta erősíti. Gepárdimádata még kiskorában, a nagymacska rajongással kezdődött, a kedvenc meséje ugyanis Az oroszlánkirály volt.

„Mindig is arról álmodoztam, hogy segíthessek egy nagymacska faj fenntartásában vagy megmentésében. Nekem nagyon fontos, hogy ezek az állatok még 20-30-40 év múlva is létezzenek a természetes környezetükben. Nemzetközi fronton kezdtem el keresni önkéntes lehetőséget, és így találtam rá a Cheetah Experience-re. 2019 januárjában érkeztem ide először, és ahogy személyesen is megismerkedtem Rianával meg az állatgondozókkal, még jobban megerősítették bennem, hogy a legmegfelelőbb szervezetet támogatom”

– mesélte a National Geographic Magyarországnak Brigitta.

Brigi először két hetet töltött a szervezetnél, de már akkor tudta, hogy vissza fog térni. Hazatérve az önkénteskedésből a szándékai annyira komolyak voltak, hogy elkezdett egy nemzetközileg elismert állatgondozói OKJ-s tanfolyamot is, és felmondott az akkori munkahelyén, hogy újabb két hónapot töltsön el a projektben.

Később felajánlottak neki egy önkéntes állatgondozói pozíciót a szervezetnél, amit gondolkodás nélkül elfogadott, ez azt jelentette, hogy ő is részese lett a fix csapatnak. Ezután hazajött, elintézte a vízumot és azonnal ki is költözött Dél-Afrikába.

Ahogy Brigi magyarázza, nagyon fontos tudni a gepárdokról, hogy a legkisebb nagymacska faj, egyben a leggyengébb is, pont ezért egyáltalán nem támadó vagy harcos típus. Minden gepárd, akit visszaengednek, egy GPS követő nyakörvvel rendelkezik, hogy folyamatos megfigyelés alatt tudják tartani, és követhessék, hogy merre jár.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink