A gyógyászati segédeszközös csalásban három orvos letartóztatásba került

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda néhány hete tartott razziát az ország több pontján, és újabb orvosokat, cégvezetőket hallgattak ki gyanúsítottként.

Az ügyészség többek között indítványozta három orvos és két cégvezető letartóztatását, az elsőfokú bíróság azonban közülük három gyanúsítottal szemben bűnügyi felügyelet rendelt el, kettőt pedig szabadlábra helyezett.

Az ügyészség fellebbezett ez ellen, mert mind az öt gyanúsítottnál fennáll a veszély, hogy megpróbálják befolyásolni a bizonyítást. Ezt így gondolta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is, amely helyt adott az ügyészi fellebbezésnek, és elrendelte mind az öt gyanúsított letartóztatását.

Mint arról beszámoltunk a Makói Csípősön, az ügynek makói vonatkozási is van, ugyanis egy helyi orvost is gyanúsítottként hallgattak ki.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

128 éve született Török Sophie (született Tanner Ilona) Baumgarten-díjas író, költő, Babits Mihály felesége.

Tovább »

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Jövőre sem maradunk makói naptár nélkül

A Szirbik Miklós Egyesület elkészítette a 2024. évi naptárját, amely Híres makóiak címmel jelent meg. Galamb Józseftől Pulitzeren át Mályusz Elemérig 12 híres makói fotója és rövid életrajza kapott benne helyet – számolt be róla az egyesület elnöke, Zeitler Ádám.

Tovább olvasom »