Kétszer három sávosra bővítenék az M7-est Budapest és Székesfehérvár között

Budapest és Székesfehérvár közt mindkét oldalon háromsávos lenne az autópálya. Eddig csak a főváros felé vezető oldalon volt így – erről Molnár István, a Magyar Közút Zrt. Fejér megyei területi igazgatója beszélt a feol.hu-nak.

A cikkben nincs szó arról, hogy mikor állnának neki a bővítésnek, de a területi igazgató elárulta, hogy a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-fejlesztő Zrt feladata lesz majd az M7-es átépítése.

A hvg.hu felidézi, hogy a sztráda ezen részének bővítése korábban is felvetődött már, ám 2018 augusztusában Palkovics László, aki akkor az azóta már nem létező Innovációs és Technológiai Minisztériumot vezette, akkor azt mondta:

„Egyelőre a Balaton felé vezető autópályaszakaszon nem tervezi a kormány harmadik sáv építését, ugyanis a Balaton lefelé menő forgalom időben sokkal jobban eloszlik a tapasztalatok szerint. Általában csütörtök estétől szombat délutánig utaznak arrafelé a legtöbben, a főváros irányába azonban szinte egy időben, vasárnap délután kelnek útra az emberek. Budapest felé pedig már megvan a harmadik sáv Székesfehérvártól”.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »