A nap témája: Akár 50 százalékkal többe kerülhet idén egy esküvő, mint tavaly

Idén akár 40-50 százalékkal is többe kerülhet egy lagzi, mint tavaly – állítják az esküvőszervezők. Aki most nyáron akar házasodni, akár 5 millió forintot is fizethet egy átlagos esküvőért – hangzott el az ATV Híradójában.

Egy szakember úgy fogalmazott, hogy

a párok általában sokkot kapnak, amikor meghallják az árakat.

Sokan nem is a megszokott szombati napot választják a lakodalom napjává, inkább egy hétköznapot, például a pénteket. Ráadásul a legtöbb pár már nem is szeretne nagyobb lagzit tartani, sokan csökkentik a vendégek létszámát is – magyarázta Ferenczy Tamás, a Fair Expo Kft. igazgatója.

Egy debreceni étteremben egy átlagos esküvői menü ára az elszálló infláció előtt 23 ezer forintba került, ugyanaz a kombináció most 40 százalékkal lett drágább. Mohácsi Csaba, a Panoráma Étterem vezetője pedig már arról beszélt, hogy a válság miatt megemelkedett nyersanyag- és rezsiárak miatt kénytelenek voltak árat emelni, sőt a közeljövőben ismét drágulni fognak a szolgáltatások.

Az utóbbi években a menyasszonyi ruha is 20-30 százalékkal lett drágább, így vannak olyanok, akik inkább a régebbi modellekben gondolkodnak.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink

Megszűnik a határellenőrzés Kiszomboron és Nagylakon

A soros magyar európai uniós elnökség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy még az év vége előtt pont kerülhessen a schengeni övezet bővítésére, és ez sikerült is, Bulgária és Románia január elsejétől a zóna része lesz – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

Tovább olvasom »