A Magyar Hang szerint a Stadler svájci cégóriás a kormánypropagandát támogatja

A Magyar Hang három másik magyar hetilappal együtt magyar bíróság előtti pert és az Európai Bizottságnál panaszt tervez indítani, illetve tenni, mert szerintük a hatalom torzítja a versenyt azzal, hogy kizárólag a kormánypárti médiumoknak ítéli oda a hirdetéseket.

A hetilap arra is bizonyítékot talált, hogy Magyarországon működő külföldi vállalatok is beszálltak ebbe a politikai játékba, ami masszívan korlátozza a médiaszabadságot. A magyar sajtószabadság napján, március 15-én jelent meg a svájci médiapiac 41 százalékát birtokló TX Group, csütörtökön pedig kinyomtatott napilapokból is képet kaphatnak a svájci olvasók, hogyan próbálja ellehetetleníteni az Orbán kormány a független tájékoztatást.

A svájci riportert Lukács Csaba, a Magyar Hang lapigazgatója avatta be a részletekbe. A hetilap munkatársai hetekig ültek egy budapesti könyvtárban, ahol átlapozták az összes magyarországi hetilap 2020-ban megjelent összes számát. Excel-táblázatban rögzítették a megjelent hirdetéseket. Számos kormányzati vagy állami cég reklámjára és a Stadler Rail kék-fehér motorvonatait bemutató negyed- és féloldalas hirdetésekre bukkantak

Összesen 39 hirdetést találtak 3, az Orbán-kormányhoz közel álló hetilapban, ugyanakkor egyetlen Stadler-hirdetést sem találtak független vagy kormánykritikusnak számító médiumokban.

A lapigazgató kifejtette, hogy a svájci Stadler Rail céget Orbán Viktor hatalmas propagandagépezetének részének látja, amellyel a kormányhoz hű médiumokat támogatják.

A Magyar Hang újságíróinak kutatásai szerint 2020-ban a Stadler a vidéki olvasóknak szóló Szabad Földben, a Figyelő című politikai hetilapban és az akkor újonnan alapított konzervatív Mandiner című lapban. Mindhárom médium az Orbán csatlósai által működtetett KESMA médiaalapítványhoz tartozik, amely több mint 500 médiaterméket ellenőriz Magyarországon.

A Stadlerén kívül más nemzetközi cégek reklámjait is megtalálták a kormánymédiában. Például az amerikai dohánygyártó Philip Morris vagy a francia PSA autógyártó csoporttól.

A svájci újságírónak a Stadler megerősítette a magyarok által összegyűjtött hirdetési adatokat. Azzal védekezett, hogy 18 éve működik Magyarországon, és ez idő alatt minden médiatípussal együttműködött, tekintet nélkül azok politikai irányultságára vagy ideológiájára.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Nagyéren már eldőlt a választás

Nagyéren nem kell izgulni, hogy ki lesz a polgármester és a képviselők, ugyanis a 388 választópolgár ugyanazokra szavazhat, akikre öt évvel ezelőtt. Vagyis ugyanannyi induló van, amennyi mandátum.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink