Farkas Éva: nekünk minden ipari befektető egy lehetőség

Mint azt megírtuk, nagy meglepetésre a makói lett az év ipari parkja, amit a Nemzeti Befektetési Ügynökség adott át. A múlt héten rendkívül ülésen döntöttek arról, hogy egy egy hónapja alapított, kínai hátterű cégnek adnak el területet az ipari parkban. A ma megjelent Makói Hírek c. propaganda újságban pedig elolvashatjuk Farkas Éva beszédét, amit a díj átvételekor mondott.

A polgármester azzal kezdte beszédét, ,,amikor az egész kontinensen hangosak és élesek a politikai viták, amikor uniós támogatások, kiemelkedő jelentőségő beruházások szorulnak ideológiai nézeteltérések csapdájába, különösen is fontos és megtisztelő elismerés ez a díj”. Szerinte ez azt is üzeni, ebben a változó, politikai és gazdasági értelemben nehezebben kiszámítható világban is számíthatunk a kormány figyelmére és támogatására.

,,A sikert nekünk sem adják könnyen, de ha van elképzelésünk és képesek vagyunk keményen dolgozni a fejlődésért, el tudjuk érni a céljainkat. A sikerhez azonban mindig szövetségesek kellenek. Éppen ezért, számunkra minden potenciális befektető fontos, minden betelepülő cég lehetőség és minden támogatás újabb esély arra, hogy erősebbé váljunk”

– jelentette ki Farkas Éva.

Később kifejtette azt, ha a vállalatok fejlődni tudnak, ,,a helyi adóerőképesség és a munkaerőpiac erősödik, a makóiak lehetőségei szélesednek és a közösség is ez által tovább tud gyarapodni„. Aki pedig a helyi gazdaság fejlődését segíti, a legfontosabb támogatója Makónak – tette hozzá.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Egy válasz

  1. A helyi vállalkozások támogatásának egyik legfontosabb kelléke a folytonosság. Nem lehet úgy dolgozókkal, gépesítve vállalkozást fenntartani, ha az csak időnként kap megrendelést. A vállalkozást, mint a jószágot, folyamatosan etetni kell ahhoz, hogy számítani lehessen vele. Ezért fontos a lokálpatrióta hozzáállás. Ha most még nem a helyi a legjobb, majd azzá válik. Ennek a szemléletnek hiánya látszik Makón. Meg is lett az eredménye. Az országos átlagot jelentősen meghaladó volt éppen ezért a makói elvándorlás, a lakosság csökkenése. Éppen a legjobban képzett, az anyagiakkal is rendelkezők hagyták itt a város, hiszen a lelépéshez is pénz kell és fogadóképesség más városokban. Horrorba illő az, amikor Kecskeméti vállalkozás nyer ebéd szállításra megrendelést, amikor makóira színeznek hódmezővásárhelyi vállalkozást. Egyetlen tiltakozó testületi határozatról sem tudunk arról, hogy elvittek jelentős értelmiségi álláshelyeket, amire már végzett makói fiatal soha többet nem jelentkezhet. A kórház kivételével nem volt tiltakozás a hódmezővásárhelyi vezetéshez csatolt intézmények miatt. A majdan az ország 11. legnagyobb városa most menetel a jelentéktelen kisvárosi rang felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink