Száz képpel tért vissza Makóra Kolarovszki Tamás

A munka után kell a pihenés, van aki tévét néz, nálam az alkotás jött, ez pihentet – fogalmazott a Makói Csípősnek Kolarovszki Tamás, akinek hétfőn a Hagymaház Galériában nyílt meg Színek a jog szürkeségében – Egy jogász művészeti álmai című kiállítása.

Kolarovszki Tamás tősgyökeres makói, a szülei is itt éltek, Makón járt általános- és középiskolába és 2006-ig lakott itt, majd megismerte a feleségét és Budapestre költözött. Több diplomájával rendelkezik, eredetileg jogász, jelenleg végrehajtási ügyekkel foglalkozik.

Előveszem a ceruzát és a papírt, ez kikapcsolja a gondolataim és jól érzem magam abban a 2-3-4 órában, mellette zenét hallgatok

– mesélte az alkotás folyamatát.

Akvarelleleket 2017 óta fest, mellé jött be a grafika és teljesen autodidakta módon sajátította el mindkét technikát. Az akvarellt is meg kell rajzolni, hogy meg tudd festeni és így összeért a kettő – magyarázta.

Most zömében grafikákat állított ki és néhány festményt, vegyes tematikával: állatok, épületek, portrék, vitorlások. A jövőbeni nagyobb tervek között szerepel az összes James Bond megrajzolása, de általánosságban véve spontán jönnek az ötletei.

Szikszai Zsuzsanna, a városi könyvtár és múzeum igazgatója köszöntőjében azt emelte ki, hogy régi barátok a kiállítóval, akit a munkája szabályok közé szorít, de a művészetben szabadon szárnyalhat. Felidézte, hogy több elődje is volt, vagyis jogászként alkotott, helyben például Espersit János, aki ügyvédként festett.

Beszélt arról is, Kolarovszki Tamás sárkányhajózik is, emellett a különböző utazások alatt inspirációt tud szerezni, azonban előfordul, hogy napokig, hetekig nem ragad ecsetet, majd újra kedvet kap az alkotáshoz.

A kiállítás július 21-ig látható a Hagymaház aulájában.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink