Lázár János a választási kampányban, februárban a Népszava kérdésére azt mondta, hogy saját zsebből fizeti a Lázárinfók költségeit. Most kiderült, hogy a fórumait korábban „bárhol, bárkivel, bármiről” szlogennel hirdető, de a parlamenti választás óta gyakorlatilag bujkáló volt miniszter, térségünk országgyűlési képviselője nem mondott igazat.
A Népszava az új, Vitézy Dávid vezette Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól (KBM) megtudta: a Volkswagen Caravelle kisbuszt a kormányzat eszközbeszerzéseit bonyolító Központi Ellátási Főigazgatóság (KEF) a Lázár vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) alkalmazásában álló fotósnak, Bornemissza Péternek utalta ki személyes használatra.
Korábban egy kisebb Skoda Scala típusú autót használt, de minisztériumi utasításra nagyobbra cserélték. Az autót a választások után három héttel, május 4-én adta vissza Lázár János fotósa.
Vitézyék szerint még a Lázárinfók előtt a csaknem 180 millió forintból szereztek be audiovizuális eszközöket a korábbi tárcához és vélhetően ebből rendezték be a kisbuszt is közvetítőkocsinak, illetve ezek a kamerák és mikrofonok dolgoztak a Lázárinfók élő közvetítésein.
Azt egyelőre nem tudni, a stáb tagjai kinek az alkalmazásában álltak, kitől kapták a fizetésüket, de a Lázárinfók költsége enélkül is több száz millió forintra tehető, főleg, ha figyelembe vesszük az elhasznált üzemanyagot, nemcsak a kisbuszét, hanem az egy-egy alkalomra érkező legalább féltucatnyi további állami jármű költségét is – írja a lap.
Hétfőn Vitézy Dávid a miniszter a Népszavát arról is tájékoztatta, hogy a belső vizsgálatok függvényében döntenek arról, tesznek-e feljelentést az ügyben.

