Fotó: Varga-Panágl Zsófia
Idén nyolcadik alkalommal adták át az irodalmi, művészeti folyóiratok szerkesztőinek járó Osvát Ernő-díjat, amit 2018-ban Janáky Marianna, makói író, költő privát kezdeményezésként alapított. Az elismerést ezúttal Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője vehette át október 10-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Prae20 rendezvény keretein belül – tájékoztatták a szervezők a Makói Csípőst.
A díjat 2023-tól a Magyar Irodalomtörténeti Társaság együttműködésével adják át. A díjazottat munkássága alapján három kuratóriumi tag választja ki (Károlyi Csaba szerkesztő, irodalomkritikus, Zelei Dávid irodalomkritikus, szerkesztő és Murzsa Tímea irodalomtörténész, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság főtitkára). Eddig Jenei László (Műút), Nagy Gabriella (Litera), Balázs Imre József (Korunk) és Markója Csilla (Enigma), Reményi József Tamás posztumusz (Magyar Napló, Mozgó Világ), Margócsy István (2000), Balogh Endre (Prae.hu) kapták meg az elismerést.
Dr. Gintli Tibor, a MIT elnöke a díj történetét ismertette röviden és Károlyi Csaba laudálta a díjazottat, majd az alapítóval átnyújtották a 2026. év Osvát Ernő-díjasának az oklevelet és a 100 ezer Ft-os díjösszeget. Idén sikerült meghívnia az alapítónak több jeles vendéget. Antal Márta nívódíjas ékszerész, átadta a díjazottnak az ezüst, Osvát Ernő emlékére készült gallértűt, mely felajánlással harmadik éve támogatja a díjat. Az eseményt, aminek otthont Balogh Endre, prae.hu főszerkesztő adott, idén megtisztelte Sólyom András filmrendező is. Neki köszönhetjük az Osvát élete kapcsán készült hangjátékot és a Nyugat 100 sorozatot – tudatták a szervezők.

