Szombaton első alkalommal rendezték meg az Őszköszöntő Kézműves Vásár és Vigadalmat Földeákon. Az egész napos programon kicsik és nagyok is megtalálhatták a maguknak való elfoglaltságot.
A nap traktoros felvonulással indult, majd néptánc- és taekwondo bemutató következett. Még a délelőtt folyamán izgulhattunk a Szomszédok Piaca Triatlon versenyen, amelyen labdával el kellett találni a kapufát, gumicsizmával kellett célba dobni és konzervtornyot kellett ledönteni három dobásból.
A közös, ingyenes ebédet után a Szivárvány Népdalkör lépett fel, majd egy érdekes kerekasztal-beszélgetés folyt az aszály témájában Horváth Zoltán iskolaigazgatóval (Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola), Sipos gazdával, Szabó Nándor vízügyi mérnökkel és Mitykó Sándor növényvédelmi szakmérnökkel. A nap Cozombolis koncerttel és lézershow-val ért véget.
– Teljesen saját ötlet volt, a feleségemmel, Nagy Ildikóval találtuk ki. Itt Földeákon egy elég jó közösség van és ezt szeretnénk jobban fönntartani, hogy minél többször össze tudjanak jönni az emberek – mondta el a Makói Csípősnek Mitykó Sándor, az őszköszöntő szervezője. Elárulta, hogy jelenleg Makón laknak, de szeretnének Földeákra költözni, ugyanis a felesége családja is itt él.
Szintén tegnap a művelődési ház és könyvtár szervezésében családi délutánt is tartottak a község központjában, de Mitykó Sándor elmondása szerint ez külön kérése volt az önkormányzatnak, hogy egy napon legyen a két program. A tervek szerint hagyományt teremtenének az Őszköszöntő Kézműves Vásár és Vigadalomból.

