Dr. Ferenczi Gábor - TISZA/Facebook
A Gazdasági és Energetikai Bizottság keddi ülésén tárgyalta a magyarországi üzemanyagellátás védelméről szóló T/637-es törvényjavaslatot. A Fidesz–KDNP által benyújtott indítvány visszaállította volna a 95-ös benzin 595, a dízel 615 forintos literenkénti védett árát. A javaslatról végül 4 igen és 10 nem szavazattal, tartózkodás nélkül döntöttek, így az nem került tárgysorozatba.
A vitát Bóka János, az előterjesztők képviselője ismertette. Azt mondta, a javaslatot az energiaválság miatt tartják szükségesnek. Felidézte, hogy a korábbi védett üzemanyagár márciusban 595 forintos benzin- és 615 forintos dízelárat jelentett, amelyet az Országgyűlés június 23-tól kivezetett. Bóka szerint azóta a benzin átlagára 636, a dízelé pedig 709 forintra emelkedett. Az előterjesztés szerint a védett ár csak magyar rendszámú gépkocsik tankolására vonatkozna.
Lovkó Csaba (TISZA) ezzel szemben a 2022-es üzemanyagárstop tapasztalataira figyelmeztetett: a hatósági ár miatt akkor ellátási problémák alakultak ki, végül pedig 2022 decemberében meg kellett szüntetni az intézkedést. Úgy vélte, a jelenlegi dízelpiaci helyzetben egy újabb ársapka azt eredményezhetné, hogy a nagy finomítók nem szállítanak elegendő üzemanyagot Magyarországra.
Szalai Piroska (Fidesz) azt mondta, a magas üzemanyagárak jelentős terhet jelentenek a családoknak és különösen a kis- és középvállalkozásoknak. A havi 5000 forintos támogatást nem tartotta elegendőnek.
Minél jobban elszakad a piaci ár a rögzített hatósági ártól, annál drágább lesz a rendszernek, tehát annál nagyobb költségbe kerül
– kezdte felszólalását Dr. Ferenczi Gábor (TISZA). A vásárhelyi-makói térség országgyűlési képviselője felhívta rá a figyelmet, ezt a veszteséget a költségvetésből kell finanszírozni, ami végeredményben így is, úgy is az adófizetőknél csapódik le elsősorban. A törvényjavaslatból azt hiányolta, hogy nincs meghatározva benne semmilyen költségvetési plafon, illetve semmilyen automatikus kilépési feltétel.
Vagyis szeretné, hogyha bemutatnának neki legalább egy objektív mutatót, olajárat, forintárfolyamot, üzemanyagárat, vagy ellátásbiztonsági mutatót, amelynek elérésekor a törvényjavaslat szerint automatikusan be kell vezetni, illetve meg kell szüntetni a hatósági árat.
F. Kovács Sándor (Fidesz) úgy fogalmazott, az alacsonyabb üzemanyagár és adótartalom növelheti a fogyasztást, ami újabb adóbevételeket eredményezhet. Érvelése szerint a családoknál és vállalkozásoknál maradó pénz részben visszakerülhet a gazdaságba.
Hortay Olivér (Fidesz) a 2022-es helyzetet a mostanival összehasonlítva azt mondta, akkor az Európai Unióban és Magyarországon is súlyosabb ellátási kockázatok voltak. Ugyanakkor szerinte jelenleg is jelentős bizonytalanságot okoz a geopolitikai helyzet.
Felvetette az 500 milliárd forintos haváriaalap felhasználásának lehetőségét is.
Az előterjesztő Bóka János a vita végén azt mondta, a korábbi védettáras időszak alatt, 2026-ban nem alakult ki ellátásbiztonsági probléma. Dr. Ferenczi Gábor később arra kérdezett rá, hogy mikor lehet elérni ismét a 595, illetve 615 forintos piaci árszintet, vagyis mennyi ideig kellene az államnak finanszíroznia a különbséget. Bóka erre azt válaszolta, hogy ezt nem lehet előre megmondani. Szerinte éppen az energiaválság miatt van szükség a magyar emberek és vállalkozások támogatására. Azt is mondta, hogy a törvényjavaslat nem klasszikus hatósági árat, hanem árplafont állapítana meg: ha a piaci ár a 595, illetve 615 forintos szint alá esik, ismét a piaci árazás érvényesülne.
A vita lezárása után a javaslatot 4 képviselő támogatta, 10 ellene szavazott, tartózkodás nem volt. A törvényjavaslat így nem került tárgysorozatba, vagyis nem kerül az Országgyűlés elé.

