A civil társadalom minden demokratikus állam egyik alapvető építőeleme – véli az ellenzék

Február elsején, a civilek napján fejezzük ki megbecsülésünket mindazoknak, akik részt vállalnak a társadalmunkban pótolhatatlan szerepet betöltő civil szervezetek tevékenységében. Az elmúlt 12 évben pedig különösen fontossá vált a civilek melletti kiállás ugyanis a Fidesz hamis vádakkal, megbélyegzéssel és hangulatkeltéssel próbálja befeketíteni a tőle független civil társadalmat. Környezetvédők, kulturális szervezetek, a szegénység ellen küzdő civilek ugyanúgy áldozatául esnek a Fidesz gyűlölethadjáratának, mint a demokráciáért, átláthatóságért, alkotmányosságért fellépő civilek – írja közleményében az Egységben Magyarországért.

Az Egységben Magyarországért elismeri, hogy egy erős és sokszínű civil társadalom minden demokratikus állam egyik alapvető építőeleme. Ennek érdekében szükségesnek tartjuk a jogállami normák teljeskörű visszaállítása keretében maradéktalanul helyreállítani a civil szektor minden szereplője számára az egyesülési, gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos jogát. A kormányváltást követően hatályon kívül helyezzük a civil szférát megbélyegző és korlátozó jogszabályokat és egyben kötelezettséget vállalunk arra, hogy az új jogszabályok mindenben meg fognak felelni a Magyarország által elfogadott nemzetközi szerződéseknek.

A Fidesz a civil szektor egyedüli szerepét a kormány támogatásában látja, az Egységben Magyarországért azonban alapvető fontosságúnak tartja a civil szféra függetlenségét, ezért meg fogjuk szüntetni azt a gyakorlatot, amely ideológiai alapon kiemelt állami támogatásban részesít pártpolitikai feladatokat végző civil szervezeteket. Helyette autonóm, egyenlő partnerként fogunk a civil szektor tagjaival együttműködni. A kormányzati támogatások és források elosztása során mindenkor érvényesítjük a nyílt verseny és szektorsemlegesség elvét, valamint maradéktalanul betartjuk az átláthatóság és az elszámoltathatóság követelményeit.

Az Egységben Magyarországért a kormányváltást követően visszaállítja Magyarországon a jogállamot, amelyben kiemelt szerepe lesz a civil társadalom ellenőrző tevékenységének.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

📺 Az OTP bankautomatát telepít Kiszomborra

Az OTP már biztos jön, a szerződést aláírtuk, a helyszínbejárás megtörtént – árulta el Szirbik Imre polgármester a keddi testületi ülésen. Kiszomboron ősszel zárt be a Takarékbank és az ATM-et sem üzemeltette tovább.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink