A fideszes sajtó azon pörög, hogy az új vásárhelyi takarítógépből ömlik a por

A gép bemutatójakor valójában szándékosan nem kapcsolták be a hátsó kefét.

,,Szépen csillog a gép a napfényben, de mikor munkához lát, kisebb fajta homok és porviharral borítja be saját környezetét” – harsogja a fideszpropaganda. A felszívós seprőgépet 8 millió forintért sikerült beszereznie az önkormányzatnak használtan, de kiváló műszaki állapotban.

A takarítógép felavatása akarattal volt ilyen látványos. Dr. Kovács Pál, a HMSZ NZrt. pénzügyi és szolgáltatási igazgatója közölte: társaságunk részéről kifejezett kérés volt a sofőrkolléga irányába, hogy szíveskedjen demonstrálni útjaink jelen állapotát.

Ennek legegyszerűbb és kézenfekvő módja az volt, hogy technikailag a garathoz vezető hátsó kefe nem került működésbe hozatalra, melynek eredménye igen jól látható volt. Hozzátette: az első kör után – a megbeszéltek alapján – a teljes rendszert működésbe helyezték, a seprés pedig normál üzemmódban folyt.

Hódmezővásárhelyen a szegélyes utakon utoljára 2015-ben volt gépi seprés. Az önkormányzatnak addig az ASA-val volt településtisztasági szerződése, ez a cég rendelkezett az ehhez szükséges gépjárművel. Ezt követően a HMSZ Zrt. vette át a közutak seprését, de a járműparkjukból hiányzott egy szennyfelszívási rendszerrel szerelt vizes seprőgép.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink