A fideszes sajtó előtt adta át a McDonald’s-ot Farkas Éva és Csepreghy Nándor

Bár a Makói Csípős külön kérte az étteremhálózatot, jelezze, hogy mikor lesz a pontos átadó, ez nem történt meg, pedig a miniszterhelyettes állítólag arról beszélt, Hódmezővásárhelyről irigykednek, Makó pedig nem hátra megy, hanem előre.

Ennek ellenére elmentünk és gyors körülnéztünk. A pihenőparknál van egy Makó felirat és próbálták a makoveczi építészetet is megjeleníteni. Az épület másik oldalán csúszda van a gyermekeknek, körben pedig több kiülőt is kialakítottak. Maga az étterem érintőképernyőkkel van ellátva, ily módon is lehet rendelni, valamint van McCafé és McDrive szolgáltatás is. A makói Meki 60-70 főnek ad munkát.

A promenad24.hu cikke szerint Csepreghy Nándor államtitkár, miniszterhelyettes azt mondta: ,,Hódmezővásárhelyről is irigykednek, és onnan is ide járnak majd át. Makó nem hátra megy, hanem előre, nem visszafejlődik, nem vegetál, hanem gyarapszik.”

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink