A fideszes városok milliárdokat kaptak, miután a kormány a felére csökkentette az iparűzési adót

Fejenként 1,38 milliárd forintos állami támogatást kapott önkormányzati feladatok ellátására Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Nyíregyháza, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok, Veszprém és Zalaegerszeg – olvasható a december 24-én megjelent Magyar Közlönyben, számolt be róla a 24.hu.

Nem lesz nehéz kitalálni mi a közös pont a fent említett városokban: mindegyik Fidesz vezetőséggel rendelkezik, ebben a kategóriában egyetlen olyan város sincs, melyet ellenzék irányítana. Ez azért is remek karácsonyi ajándék Orbán Viktortól, mert a járvány okozta gazdasági károk enyhítésére hivatkozva nemrégiben bejelentette, hogy a felére csökkentik az önkormányzatokhoz befolyó helyi iparűzési adó mértékét, kvázi ezzel a lépéssel kivéreztetve az önkormányzatokat.

Természetesen az ellenzéki vezetésű településekről sem feledkeztek meg: Eger például 600 millió forintot költhet az egri vár fejlesztésére, Miskolc pedig 700 milliót a miskolctapolcai fürdő üzemeltetésére. A különbség csak annyi, hogy ezek címzett pénzt kaptak, vagyis nem költhető szabadon működésre a támogatás, ellentétben a fideszes városokkal, amik az iparűzési adó csökkentéséből adódó bevételkiesést pótolni tudják a kapott támogatásból.

Tegnap az önkormányzatok kivégzése ellen tiltakozott 38 nagyvárosi, valamint kerületi polgármester és lekapcsolták az ünnepi díszkivilágítást több városban.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink