Ha nem a Fidesz nyer, akkor jön az uniós hitel Ukrajnának, EU-tagság, ukrán maffia, verőlegények. Sőt, mivel a legtöbb EU-s ország NATO tagállam is, ezért a NATO-val fog háborúzni Oroszország, ami már a harmadik világháborút jelenti – fejtette ki makói fórumán Szijjártó Péter kedden.
Furcsa helyszínre vártak az érdeklőket a Fidesz, ugyanis a Hagymatikumból köntösben kilépő vendégeknek a kampányrendezvényen kellett átkelniük, hogy átsétáljanak a közeli Hotel Gloriusba. Előbb Farkas Éva Erzsébet polgármester beszélt a jelenlévőkhöz városi fejlesztésekről és szerinte az a választás tétje, hogy Makó fejlődése folytatódik-e.
Czirbus Gábor képviselőjelölt azt mondta, meghallgatja az embereket és folyamatosan az utcákat járja. Megígérte, hogy reggeltől estig dolgozni fog, azokért is, akik nem rá szavaznak.
A külügyminiszter azzal kezdte, hogy háborús világrend kezd kialakulni, azért, mert Európa háborúzni akar. Közben néhány kisebb bekiabálás volt, mire a szervezők megpróbálták az egyik férfit a színpadtól távolabb vezetni. Ezt követően lényegében Ukrajnáról és a háborúról beszélt, ezer forintos benzinárról és a jól ismert fideszes panelekről. Személyes kampányt kért a jelenlévőktől, próbáljanak minél több bizonytalant meggyőzni a választásig. Végül azt mondta, az oroszozzon és kémezzen, aki szeretne háromszor annyit fizetni a rezsiért.


