Dr. Ferenczi Gábor - TISZA/Facebook
16 éve félelemben tartják ezt az országot. 16 éve mindig van egy új ellenség. Mindig van kit hibáztatni. Elég volt! – fogalmazott rendkívül erős beszédében Dr. Ferenczi Gábor, a TISZA országgyűlési képviselőjelöltje Hódmezővásárhelyen, ahol Magyar Péterrel tartott fórumot. Bár a Makói VTV szerint „jóval kevesebben voltak”, mint Orbán Viktor kampányrendezvényén két nappal ezelőtt, a helyszíni beszámolók szerint kétszer, háromszor többen voltak a tiszás programon.
A Hódpress cikke szerint sok fiatal volt, de az idősebb korosztály is erősen képviseltette magát. Az biztos, hogy sokan jöttek tram-trainnel is Szegedről, de buszoztatás nem volt a fideszes rendezvénnyel ellentétben és kordonok sem voltak. Sőt, Magyar Péter nem a színpad mögül, hanem a tömegen átvágva, mindenkit köszöntve, sétája közben többekkel kezet fogva érkezett meg.
A TISZA elnöke hosszasan, erős retorikai jelenléttel ismertette pártja programjának fő pontjait.
A magyar emberek április 12-én nem Zelenszkijről, nem Putyinról, még csak nem is Donald Trumpról szavaznak, hanem a valódi kérdésekről
– fogalmazott. Szerinte a választás tétje egyértelmű:
„Nincs harmadik vagy negyedik választás, egy választás van, a rendszerváltásról szavazunk – aki nem a TISZÁ-ra szavaz, az a Fideszre szavaz”
– figyelmeztetett, majd köszönetet mondott azoknak a politikusoknak, akik visszaléptek. Szerinte nekik, mármint a visszalépőknek lesz erkölcsi alapjuk arra, hogy a következő választáson kérjék a magyar emberek bizalmát.
Beszédében többször hangsúlyozta a nemzeti egység fontosságát: mint ígérte, ha nyernek, a Fideszre és Tiszá-ra szavazók érdekeit egyaránt képviselni kívánják. A választás szerinte arról is szól, hogy a fiatalok elvándorolnak-e, illetve hogy Magyarország az Európai Unió része marad-e. Ezután bemutatta a térség jelöltjét, dr. Ferenczi Gábort, aki röviden beszédet is mondott:
Ma Magyarországot elhagyják a legtehetségesebb fiaink és lányaink. Elmennek! Dolgozni. Élni. Remélni.
– kezdte mondandóját. A képviselőjelölt úgy látja, ma Magyarországon nem a szorgalom, a tehetség számít, hanem a NER-es kapcsolatok. Miközben ők több ezer hektár földdel, alapítványokkal, strómanokkal, kastélyokkal egyre gazdagabbak, luxusvadászatokra járnak. A lakosság eközben számláról számlára él, törlesztőről törlesztőre és még azt várják, hogy hálásak legyünk.
Háromezer ember túszul ejtette az országot. Zsarolják a hivatalnokokat, az állami dolgozókat, a közmunkásokat. Fenyegetnek, megfélemlítenek és a hazug propagandát rászabadították a hétköznapi emberekre
– jelentette ki, majd így folytatta:
Most nemet mondunk a zsarolásra és végre a kezükbe vesszük a sorsukat. Most jött el a változás ideje! Lesz képviselete a térségnek!
A programjáról röviden elmondta, fejlesztik az egészségügyet, különösen az alapellátást és lesz tiszta víz a poharunkban. A helyi vállalkozókat fogják támogatni, nem a multikat és a vendégmunkások nem vehetik el a magyarok munkáját. Fejlesztik a turizmust, erősítik a családi vállalkozásokat és az utak nem csak a kastélyokig vezetnek majd jó minőségben. Az idősek megbecsülést és támogatást kapnak és nem lesznek egyedül, mert a TISZA-kormány hazahozza a gyerekeiket és az unokáikat. Minden település fejlődni fog, visszaadják az önkormányzatok jogait és forrásait.
Magyar Péter ezután visszament a színpadra és a következmények nélküli ország megszüntetését ígérte:
Ha bárki egy fillér közpénzt elemel, velem találja magát szembe […] egy forint közpénz elvétele teljes vagyonelkobzással jár.
A fiataloknak külön üzent: „Segítsetek a hazátoknak, mert bajban van, és a hazátok meg fogja hálálni.”
A beszéd végeztével – elsötétített autó helyett – a TISZA elnöke a tömegbe lépett, és még sokáig szelfizett az őt körülálló fiatalokkal.

