A 2026-os évben három új taggal bővül a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka: a szurkolók szavazatai alapján egy-egy női és férfi játékos, valamint egy edző kerül be a legendák közé. A jelöltek között van Makó szülötte Szabó „Sonka” László, aki a Szegedi Volán és Tisza Volán világhírű beállósa volt, 211-szer szerepelt a válogatottban, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai negyedik.
A Magyar Kézilabda Szövetség szerint a jelöltek listáján olyan sportemberek szerepelnek, akiket a szakmai zsűri a Hírességek Csarnoka megalapításakor a be nem került jelöltek közül a legelőkelőbb helyekre rangsorolt. A szavazás elindult, és augusztus 12-én 18 óráig tart, az új tagok beiktatására és bejelentésére pedig augusztus 30-án, Székesfehérvárott, az idénynyitó Szuperkupán kerül sor. Egy email-címről egy szavazat adható le.
A férfi jelöltek között van Szabó László, akit így mutatnak be:
A legnagyobb sikereit a Szeged együttesével elérő, ott klublegendának számító beálló, Szabó László, azaz becenevén „Sonka” kétszer végzett negyedik helyen az olimpián a férfi-kézilabdaválogatottal (1980-ban és 1988-ban), 1986-ban pedig részese volt a sportág eddigi legnagyobb magyar sikerének, a világbajnoki ezüstéremnek. A nemzeti csapatban összesen 211-szer lépett pályára 1976-88 között. Rövid időre, 1977-78-ban a Bp. Honvéd csapatába igazolt, amellyel bajnokságot is nyert, majd visszatért Szegedre, ahol két alkalommal is megnyerte a Magyar Kupát. Pályafutása végén Ausztriában és Nyugat-Németországban is kézilabdázott. 2017-ben, 62 éves korában hunyt el. 2023. augusztus 31-én róla nevezték el az új makói kézilabdacsarnokot, mely a Szabó „Sonka” László Makói Kézilabdacsarnok nevet viseli.
Szavazni ezen az űrlapon lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfQunylRas7Kz9-kcnWZmlnjBeeaqRamMIP4vSe2laPotZJGQ/viewform
A MAGYAR KÉZILABDA HÍRESSÉGEK CSARNOKA ALAPÍTÓ TAGJAI:
Női játékosok (zárójelben a bekerülés sorrendje az alapításkor): Gódorné Nagy Marianna (1.), Görbicz Anita (2.), Sterbinszky Amália (3.), Kökény Beatrix (4.), Radulovics Bojana (5.), Pálinger Katalin (6.), Farkas Ágnes (7.), Elekné Rothermel Anna (8.), Horváth Klára (9.), Siti Beáta (10.), Kulcsár Anita (szurkolói szavazatok)
Férfi játékosok: Kovács Péter (1.), Nagy László (2.), Varga István (3.), Pérez Carlos (4.), Bartalos Béla (5.), Éles József (6.), Marosi István (7.), Marosi László (8.), Kovács László (9.), Fenyő András (10.), Iváncsik Mihály (szurkolói szavazatok)
Edzői kategória: Török Bódog
Sportvezetői kategória: Vanyus Attila

