A Jakab Pétert ,,ócska prolizó” Rákay Philip 48 milliós Mercedesszel jár

Az Átlátszó szúrta ki, amikor Rákay budakeszi lovardájánál forgatott, hogy a Fidesz egyik kedvenc kitartottja egy Mercedes-Benz G 500-as terepjáróval jár, aminek a jelenlegi listaára 47 870 000 forint.

Egy Mercedes-Benz G 500, a fotó illusztráció

A fideszes televíziós személyiséget nagyon igyekeznek felfuttatni, így ő meg nagyon igyekszik nagyokat mondani. A Magyar Nemzetnek nem olyan régen nyilatkozta azt, hogy büszke arra, hogy egyetlen fillér állami megbízás vagy pályázati forrást sem kapott.

Ám Rákay éppen most kapott egy Aranybulláról szóló film forgatókönyv ,,fejlesztésére” néhány társával 4 milliót az adófizetők pénzéből. Amúgy meg 100 milliós osztalékokat vesz ki a cégéből, de egy percig ne gondoljuk, hogy ennek köze lenne a kormányzati kapcsolataihoz, ezt bármelyik tisztességes magyar állampolgár utána csinálhatja, bármikor. Akárcsak a briliáns lakhatási ,,konstrukcióját”:

Rákay és felesége lakáscsere útján pár éve egy 60 négyzetméteres ingatlanhoz jutott hozzá egy olyan műemléképületben, amit 70 millió forintból újított fel az I. kerület. Az önkormányzat akkori tájékoztatása alapján Rákayék 2019 januárban szerezték meg a lakás örökbérleti jogát, amiért költségelvű lakbért, havonta mindössze 39 ezer forintot fizetnek a Budavári Önkormányzatnak.

A közel 50 millás autóval furikázó Rákay Jakab Péternek írta nem is olyan régen, hogy „ócska proli”. Érdekes, de a fideszes média nem hozza elő az ,,urizálás” vádját, pedig a Jobbik elnökével kapcsolatban nagyon szívesen írtak róla, hogy mennyibe kerül egy ,,luxus” Skoda Ovtavia, amivel jár.

Rákay Philip egyébként a Hódmezővásárhely és környékén fogható Rádió 7 egyik tulajdonosa.

(zsurpubi.hu nyomán)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink