A nap témája: Családbarát ország – 1645 kilakoltatás volt tavaly a járvány alatt

Szél Bernadett Facebook-oldalán írt arról, hogy ,,a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar friss adatai szerint 1645 kilakoltatás történt 2020-ban, abban az évben, amikor a járvánnyal küzdöttünk és rengetegen veszítették el a munkájukat, vele az egzisztenciájukat”.

A független országgyűlési képviselő kiemelte,

a kormány tavaly és idén is elutasította a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására vonatkozó javaslatát, holott az ENSZ, az ombudsman, civil szervezetek és az összes ellenzéki párt kérte a hosszabbítást.

,,Hiába kértem tavaly törvényjavaslatban, hogy a kormány az egészségügyi és szociális válsághelyzetre tekintettel tartsa fenn a moratóriumot, a veszélyhelyzet lejárta utáni 15. napon, július 1-jével feloldották azt. Ennek következtében megindulhattak a kilakoltatások, és egészen a téli kilakoltatási moratórium életbe lépéséig, november 15-ig szabadon folyhattak is, miközben már bőven benne voltunk a járvány második hullámában”– fogalmazott.

Mint kifejtette,

2020-ban 1645 ingatlankiürítés történt, ennek 91,4 százaléka a második félévben.

1115 esetben lakóingatlan sikeres árverését követő birtokbaadás miatt volt végrehajtás, 372 esetben lakásügyben hozott határozat miatt, 154 esetben önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt és 4 esetben bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően.

Szél Bernadett azt írja, az adatok szerint a harmadik negyedévben 8 olyan eset volt, amikor rendőri kényszerintézkedést kellett alkalmazni lakáskiürítés miatt – a járvány alatt.

Elképesztő, hogy miközben a kormány a hatékony válságkezelésre hivatkozva kér őszig felhatalmazást, nem hajlandó élni vele akkor, amikor a legalapvetőbb szociális válságkezelési intézkedésről van szó, a kilakoltatással fenyegetett családok védelméről. Továbbra is követeljük, hogy hosszabbítsák meg a tegnap lejárt moratóriumot, és háttérhatalmazások helyett használják a változatosság kedvéért értelmes célokra is a felhatalmazásukat

– hangsúlyozta.

(alfahir.hu)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Több első véradó is jelentkezett Makón

Újra összejöttek ezen a héten is a makói véradóhősök, hogy életeket menthessenek – számolt róla a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád megyei szervezetének Véradással foglalkozó oldala szombaton.

Tovább »

Megalakult a Kétfarkú Kutya Párt makói sejtje

Péntek este tartotta alakuló megbeszélését a Makói MKKP sejt, amelyre meghívást kapott a Makói Csípős is. A passzivisták oldalunknak elmondták, szeretnének értéket létrehozni a városban, emellett fontos helyi ügyekre felhívni a figyelmet.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

16 millió forintba kerülnek Makónak és a községeknek az ivóvíz-konténerek

Makó és a társult önkormányzatok 16,8 millió forintot kérnek az államtól, hogy a kihelyezett ivóvíz-konténerek üzemeltetését kifizessék az Alföldvíznek. Mint az ismert, a konténerekre pedig azért van szükség, mert 5,3 milliárd forint elköltése után még továbbra sem jó az ivóvíz, ezért biztosítani kell ezeket a vízvételi helyeket.

Tovább olvasom »