A jegyző is távozik a kiszombori polgármesteri hivatalból

Úgy értesültünk, hogy Szegvári Ernőné polgármester lemondása után Dr. Kárpáti Tibor jegyző beadta a felmondását. Megkerestük az érintettet, aki megerősítette értesüléseinket. Kérésének megfelelően változtatás nélkül közöljük válaszát:

,,Megkeresésére tájékoztatom, hogy értesülése helytálló, miszerint 2020. február 16. napjával (a dátum nem véletlen), Szegvári Ernőné polgármester asszonnyal egyidejűleg távozom a Kiszombori Polgármesteri Hivataltól.

 

Polgármester asszony lemondásának okaira lehet következtetni a médiában megjelent cikkek tartalma alapján, előre vetítem, hogy az én indokaim is hasonló tőről fakadnak. A legutóbbi testületi ülés után, a polgármesteri bejelentést követően fél órával, én is aláírtam a közszolgálati jogviszonyom megszüntetéséhez szükséges nyilatkozatot.

 

2007. június 1. napjától dolgoztam együtt jegyzőként polgármester asszonnyal. Alapvető kérdésekben egyetértettünk, munkakapcsolatunkat az egymás szakmai és emberi tiszteletére épülő kölcsönös bizalom jellemezte.

 

Kijelenthetem, hogy a település zökkenőmentes működése és fejlődése érdekében végeztük együtt közszolgálati tevékenységünket, tisztségünket felelősségteljesen, lelkiismeretesen, a szakmai szempontokra figyelemmel, a jogszabályok betartása mellett gyakoroltuk.

 

A legfontosabb önkormányzati dokumentumokat a polgármester és a jegyző együtt írja alá. 2020. február 17. napjától ezeken az iratokon már nem a mi neveink, nem a mi aláírásaink szerepelnek. Egy korszak véget ér…

 

Az októberi választások után kiderült, hogy a kiszombori választópolgárok egy jelentős része változást akar.

 

Polgármester asszony lemondása jelentős fordulópont a falu életében. A további radikális változásoknak – az eddigi „fontolva haladás”, az észszerűség és a jogszerűség híveként – nem kívánok akadálya lenni, ha már azonosulni nem tudok velük. Ami polgármester asszony lemondását követően lesz Kiszomboron, annak nem szándékozom a részese lenni én sem. Azt gondolom, hogy az az egyetlen tisztességes lépés részemről, ha vele együtt távozom a Hivatal éléről.

 

Köszönöm szépen Szegvári Ernőnének és a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak, hogy hosszú ideig munkatársak lehettünk, együtt dolgozhattunk jóban-rosszban, valamint a kiszomboriaknak köszönöm az együtt töltött éveket!

 

Köszönöm, hogy jegyző lehettem Kiszomboron, a közösen elért sikerek büszkeséggel töltenek el, ezzel az érzéssel fogok a településre emlékezni!”

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink