A Jobbik továbbra is az óraátállítás eltörlését sürgeti

Még mindig az óráinkat állítgatjuk, pedig már rég nem kellene… Ugyanis miközben a magyar emberek számára is csupán fölösleges kényelmetlenséget, bosszúságot, problémát jelent az évi két alkalommal történő óraátállítás, addig az Orbán-kormány hallgat – írja közleményében a Jobbik.

A jobboldali ellenzéki párt közleménye szerint számtalan, a magyar emberek számára hátrányos kimenetelű és teljesen fölösleges konfliktus, illetve az ország nemzetközi megítélését csorbító kamuszabadságharc helyett ebben a témában például nyugodtan megszólalhatna a Fidesz az Európai Unióban.

,,A magyar kormány követelhette volna, hogy a portugál elnökség – eleget téve a korábbi uniós döntésnek – egységesen törölje el az óraátállítást az Európai Unióban. De nem! Sajnos a magyar kormánynak nem fontos a téma, ebből ugyanis nem lehet eurómilliárdokat ellopni.”

Jobbik mégis arra kéri a kormányt, hogy végre képviselje a magyar emberek érdekeit, és sürgesse meg az Unió soros elnökségét betöltő szlovén elnökséget, hogy minél hamarabb tűzze napirendre az uniós polgárok, így a magyar állampolgárok számára is igenis fontos kérdést.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink