Nagy port kavart Kiszomboron a Hárman a változásért Facebook oldalra felrakott hivatalos önkormányzati irat, miszerint 2025. július elsejével Szirbik Imre polgármester fizetését 1.501.600 forintban, a költségtérítését pedig 225.240 forintban állapítja meg a testület a törvény szerint havonta.
Az egész kiszombori Fidesz és pár híve hergelésnek, uszításnak vette a tájékoztatást, holott csak az eredeti szöveg lett felrakva, ahogy az előterjesztésben szerepelt a nyilvános testületi ülésen múlt héten. Nem csak a kiszombori polgármesternek, hanem az országban az összesnek megemelte a kormány a fizetését, így például Makón is.
Eszerint maguk a kiszombori fideszesek is úgy gondolják, hogy azért ez túlzás, ha már ennyire zavarja őket a tájékoztatás, vagyis, hogy jobb lenne, ha erről inkább senki nem tud, a hónapról hónapra élők ne is tudják, hogy mi megy a faluban.
Bár a polgármesterek fizetésére van állami normatíva (vagyis lényegében az adófizetők állják), mégis a kormány nem hogy az évről évre az elvonásoktól szenvedő, alulfinanszírozott önkormányzat terheit enyhítené, – amit talán a lakosokat is pozitívan élhetnének meg, – hanem a polgármester fizetésének nagymértékű emelésében látja egy település mindennapi problémáira a megoldást.
Szirbik Imre családi részéről egyébként érthető a kormányzati rendeleti jogalkotás ilyen fokú elhallgatásának igénye, hiszen az elmúlt évtizedekben a családi érdekeltségű vállalkozásaik az Uniós és állami támogatásokból közel, de lehet hogy több is mint 400 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak telephely létesítésére és bővítésre, raktár építésre. De a telephely bejáratáig került felújításra állami pénzből az oda vezető út is és a kamionok kanyarodásának út melletti szegélyezése is bizonyára fontos volt Kiszombornak.

