Az SZTE IKIKK Akkreditált Laboratóriumi Műszerközpontja keretében működő Talaj- és Vízvizsgálati Laboratórium munkatársai is követik a sókoncentráció alakulását a Maros mentén. A múlt héten újabb, az előzőnél jelentősebb hullám vonult le a folyón, a korábban mért vezetőképesség értékek kétszeresével, ami elérte, illetve enyhén meghaladta a határértéket. Ezt követően napokig magas szinten, 900 és 1000 µS/cm között stabilizálódott a vezetőképesség és csak a legújabb adatok alapján indult csökkenésnek – közölte a Szegedi Tudományegyetem oldala csütörtökön.
A jelenlegi értékek hosszabb távú fennmaradása azt jelenti, hogy az érzékenyebb, elsősorban gerinctelen élőlényekre, például a kérészekre már negatív hatással lehet a hosszan tartó sóterhelés. Ezért az SZTE kutatói a marosi iszap sótartalmát is vizsgálják.
A nyár közepéhez közeledve egyre kevesebb a természetes lefolyásból adódó vízhozam, és kérdés, hogy a vízgyűjtőn lévő tározókból mennyi vizet tudnak majd felhasználni a továbbiakban a hígításra. Sajnos amennyiben csökken a vízhozam, az a sókoncentráció további növekedéséhez vezethet
– emelte ki Dr. Sipos György, az SZTE Természet- és Környezetföldrajz Tanszék tanszékvezetője, a vizsgálatok vezetője.
– Jelenleg a víz természetes szint feletti sótartalmának nagyságát úgy lehet érzékeltetni, mintha egy liter vízbe egy csipetnyi, azaz nagyjából fél grammnyi asztali sót szórnánk. Ez elsőre nem tűnik soknak, de ha felszorozzuk a folyó 50-60 m3/s vízhozamával, akkor másodpercenként 25 kg a sószállítás mértéke, napi szinten pedig több mint 2000 tonna többlet só halad át egy-egy szelvényen a magyarországi szakaszon – teszi hozzá Dr. Barta Károly, a laboratórium vezetője.
Mint arról beszámoltunk, a mezőgazdaság számára biztosított öntözővízre vonatkozó határértéket időközben suttyomban módosították: eredetileg 800 µS/cm volt a só határértéke, ezt vitték 900 µS/cm értékig „megfelelő”, 900-1500 µS/cm értéktartományban „tűrhető” minősítésig.
About the Author
