📺 A kóbor kutyákról, az árkokról és a műfüves focipályáról a kiszombori testületi ülésen

Szirbik Imre polgármester elfoglaltság miatt nem volt jelent, de egészségügyi problémái után több hónap után Balázs Zoltán képviselő részt vett a keddi testületi ülésen, melyet Szekeres Krisztián alpolgármester vezetett.

A védőnői feladatellátás átszervezése kapcsán elhangzott, hogy az épületet ingyenes használatba adják a szegedi klinikai központnak. Kérdésre válaszolva Gácsi Zoltán jegyző elmondta, úgy tűnik, hogy utólag térítve lesz a rezsiköltség és az új rendszernek már július 1-től élnie kellene. Bajnóczi János és Balázs Tibor hozzászólásában elmondta: most a tulajdonunkban marad, de szerintük az lesz a következő, hogy az állam elveszi az önkormányzat épületeit is.

Az egyebekben Balázs Zoltán arról érdeklődött, a keskeny csapadékvíz elvezetőket ki fogja kitakarítani és meddig tart a garanciális javítás időszaka? Kifejezte aggodalmát, hogy a sok alvállalkozó ki végzi el a javításokat? Szekeres Krisztián annyit tett hozzá, hogy a tulajdonosoknak is van felelőssége a karbantartásban és van olyan keskeny lapát azért, ami elfér. A jegyző elárulta, hogy július első napjaiban lesz a műszaki átadás-átvétel, előtte helyszíni bejárást tartanak. Egy év a garancia, a hibákat jelezni fogják és a kivitelezők kijavítják.

Szintén Balázs Zoltán érdeklődött a kóbor kutyák helyzetéről, szerinte rendeleti szigorítás a kóborak etetésére és egy kennel, amiben legalább 1 hónapig tarják a befogott kutyát. Gácsi Zoltán úgy vélte, a kirívóan közösségellenes magatartást lehetne alkalmazni, de az állatbarátokat büntetnék, aki gondoskodni próbálna róluk. A felelőtlen állattartó szankcionálása fontosabb lenne, akitől elszökik.

Balázs Zoltán szerint előfordul olyan is, hogy kidobják az út mellett és pár nap múlva beér a faluba a kutya. Endrész Erzsébet arra hívta fel a figyelmet, egy évben nagyjából öt ilyen eset van, akkor kellene kezelni, nem több napi jelzés után, a jegyző elmondta, hogy ők időben hívták a gyepmestert Makóról, de mire kiért, a kutya eltűnt.

Balázs Zoltán kérdésére elhangzott, hogy a műfüves focipálya karbantartása előírásszerűen történik, de a használata nem. Gácsi Zoltán úgy tudja, vannak akik bemásznak és ott hagyják a szemetüket és a hálót is most javították ki rongálás miatt. Nincs ott személyzet, vagy ügyelet, de a jövőben megállapodást kötnek a bérbeadáskor.

Az ülést élőben közvetítettük a Makói Csípős Facebook oldalán:

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Vezsenyi László után egy másik JAG-os pedagógusra is rászállt a tankerület

A József Attila Gimnázium új némettanára nagy lelkesedéssel kezdte el a tavalyi tanévet, de a hónap végén azt vette észre, hogy csaknem gyakornoki fizetést kap, noha már 27 úgynevezett „kiszámolt éve” van. Miután három levélben is hasztalan kérte a tankerülettől, hogy az elmaradt pénzeket fizessék ki, segítségért folyamodott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvédeihez.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Óföldeákra tekertek a Kerisek

A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium századik tanévének alkalmából kerékpártúrát szerveztek szombaton névadójuk tiszteletére. Nagyjából két osztálynyi diák jött össze, pedagógusok, valamint szülők és külsősök is.

Tovább olvasom »

Furcsa körülmények között történt a csanádpalotai motoros baleset

A múlt hétvégén motoros baleset történt Csanádpalotán. A kezdeti hírek arról szóltak, hogy közúti baleset volt, amelyben a motor vezetője és utasa súlyosan megsérült, amikor is egy személygépkocsival ütköztek egy útkereszteződésben. Másnapra nem csak a régiónk sajtója, hanem az országos is felkapta a hírt, sőt országos tévécsatornák is forgattak a helyszínen.

Tovább olvasom »