A kormány jövőre több bevételre számít a lakosságtól

A korábban tervezettnél nagyobb GDP-arányos hiány és 670 milliárd helyett 2610 milliárdos Rezsivédelmi Alap – elkészült a Költségvetési Tanács a rendeleti úton módosított 2023-as költségvetés véleményezésével – írja a Portfolió.

A Költségvetési Tanácsnak Kovács Árpád az elnöke, Windisch László ÁSZ-elnök és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pedig a tagja. A vélemény alján azonban nem szerepel Matolcsy György aláírása, aki korábban erős kritikákat fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájáról.

A most közzétett vélemény egyik legfontosabb megállapítása, hogy

a pénzügyminiszter korábbi 3,5 százalékos várakozásával szemben a KT 3,9 százalékos GPD-arányos hiányt vár.

Nem lesz olcsó a módosított rezsicsökkentési rendszer fenntartása sem a Költségvetési Tanács (KT) véleménye alapján. Ezt jól mutatja, hogy a jövőre 670 milliárd forintra tervezett Rezsivédelmi Alap közel kétezer milliárddal, 2610 milliárd forintra emelkedik. A módosított költségvetést még december 23-án küldte el Varga Mihály pénzügyminiszter a KT tagjainak.

A Portfolió elemzése szerint a most közzétett véleményből kiderült többek közt, hogy:

  • az éves infláció várhatóan 15 százalékos lesz, emiatt az eddigi legnagyobb áfabevételére számíthat a kormány. Ez megközelíti a 8000 milliárdot, ami 16,2 százalékos emelkedés 2022-höz képest;
  • a közfeladatot ellátó intézmények megugró energiaköltségeit részlegesen kompenzálja az állam;
  • lényegesen magasabb kamatkiadásokkal számolhat a kormány jövőre;
  • tartják azt az ígéret, hogy amennyiben a tervezettnél jobban nő jövőre a GDP, akkor az ebből származó többletbevételt a kormány a hiány mérséklésére fordítja – itt három százalékra csökkentést szorgalmazza a Költségvetési Tanács;
  • a lakossági energiafogyasztást érintő kedvezményes tarifák átlagos fogyasztási szintig történő fenntartására előirányzott összeg a korábbi 600 milliárd forintról 1458,2 milliárd forintra nő;
  • 855 milliárdra emelkedik az állami intézmények, állami vállalatok, önkormányzatok energiaszámla-kompenzációja;

A Költségvetési Tanács szerint a rendelettervezet bevételi és kiadási előirányzatainak teljesíthetősége kockázatot hordoz. Azonban hozzátették, hogy a Tanácsnak a Magyarország 2023. évi központi költségvetésének a veszélyhelyzettel összefüggő eltérő szabályairól szóló rendelettervezet hitelességére nézve nincsenek olyan alapvető ellenvetései, amelyek indokolnák a rendelettervezettel kapcsolatban az egyet nem értés jelzését. Innentől az utolsó akadály is elhárult az életbe lépés elől, parlamenti vitát nem tartanak majd.

Így a teljes magyar közvélemény – köztük az ellenzéki képviselők is – a Magyar Közlönyből tudhatják meg a jövő évi költségvetés részleteit.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Már a makói Sparban is elérhető a Munch-ételmentés

Féléves tesztelést követően mostantól valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházban bekapcsolódhatnak a vevők a tudatos élelmiszermentés folyamatába a Munch-applikációval, amelyen keresztül akár 66 százalékkal olcsóbban, gyorsan és kényelmesen juthatnak hozzá jó minőségű élelmiszerekhez – írja közös közleményében a SPAR Magyarország és a Munch Europe.

Tovább »

📺 Makói nagycsoportos ovisok a biztonságos közlekedéssel ismerkedtek

Május 16-án indított útjára egy 10 állomásos road-showt a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet, az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával. Ennek részeként nagycsoportos óvodások számára szerveznek közlekedésbiztonsági programokat, ma a hetedik helyszínre érkeztek, Makóra.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: A hét elején még esőre számíthatunk

Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot

Tovább olvasom »