A nap témája: Rezsitámogatást kap a hazai turizmus

Újabb segítséget kap a turisztikai ágazat a kormánytól: A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslatára kiterjesztik a korábban 150 milliárd forintos kerettel meghirdetett feldolgozóipari energiaköltség és beruházási programot a vendéglátóegységek és szálláshelyek számára. A támogatási program így 16 ezer vendéglő és étterem, illetve 4,5 ezer szálloda és panzió jelentkezhet.

Az érintett vállalkozások a januári, februári és márciusi földgáz-, villany- és távhőszámlájuk kifizetéséhez kaphatnak segítséget, mégpedig az előző évi, azonos időszakhoz képesti növekmény 50 százalékára kaphatnak vissza nem térítendő támogatást. Ez komoly segítség lehet, mivel az energiaárak többszörösükre nőttek. – A támogatás feltétele, hogy valamilyen energiahatékonysági beruházását hajtsanak végre legkésőbb 2024 végéig, illetve a foglalkoztatottak létszáma legfeljebb 10 százalékkal csökkenhet 2023 őszéig – írta az MTÜ.

November végén már elfogadtak egy 30 milliárd forintos turisztikai mentőcsomagot, amelynek révén fél évre felfüggesztették a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás (ami lényegegében az áfá-nak felel meg) megfizetését az érintett vállalkozások számára.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

Zajlik a makói szakrendelő felújítása

Uniós támogatással, csaknem 300 millió forintból korszerűsítik a járóbeteg-szakellátást a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban – tájékoztatta a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-t.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A nap témája: Történelmi bűn, hogy a kormánynak továbbra sem számítanak a magyar kis- és közepes vállalkozások

,,A magyar nemzeti érdek elárulása az, amit a magát nemzetinek hazudó Orbán-kormány művel! Miközben a magyar családi, kis- és közepes vállalkozásokat a multikkal ellentétben nemhogy nem tekinti stratégiai partnernek a Fidesz, de válogatott módokon ellehetetleníti őket, a külföldi befektetőkkel egészen más a helyzet”- írja csütörtöki közleményében a Jobbik-Konzervatívok.

Tovább olvasom »