Tóth Péter: Védjük meg a városi ingatlanokat, Szegeden is

A Fidesz támadásával szemben meg kell védenünk a városaink ingatlan vagyonát, így Szegeden is meg kell tennünk mindent, mivel évek óta jól működő bérlakás programunkat is veszélyezteti az Orbán-rezsim – írja péntek reggeli közleményében Tóth Péter, a Jobbik Csongrád-Csanád megyei elnöke.

Mint az ismert, a fideszes Böröcz László által benyújtott: A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvénymódosítás – a kormánypárt bosszúhadjárata, ami a nagyvárosok bérlakás állományának vagyonvesztését célozta meg. 

Tóth Péter azt írta: ,,A mai napon levélben fordulok Csarnó Zsuzsához, a szegedi Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. (IKV) vezérigazgatójához, mint a társaság felügyelő bizottsági tagja, hogy vizsgálja meg a városi tulajdonú cég annak a lehetőségét, hogy a bérlakásainkra milyen hitelfelvétel lehetséges, aminek a fedezetei a városi tulajdonú bérlakások. Ugyanis, ha terhelhetőek az ingatlanjaink, akkor az esetlegesen a piaci ár alatti eladásuk lehetetlenné válhat a törvénymódosítás ellenére is.”

Továbbá azt a javaslatot is meg fogja fogalmazni, hogy a felvett hitel pénzeszközeit fektesse be az IKV Zrt. minimum egy éves állam- és értékpapírba – lehetőleg úgy, hogy a papírok hozamai meghaladják a hitelfelvételből fakadó költségeket. 

,,Felszólítom Nemesi Pált, hogy a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési (vagy inkább „Gazdaságleépítési”) Zóna kormánybiztosaként ne a saját cégcsoportjának milliárdos beruházásait intézze. Hanem, járjon közbe a bukás előtt álló kormányának eszement, Szeged Megyei Jogú Várost ellehetetlenítő intézkedéseinek visszavonásában is.”

– fogalmazott a jobbikos politikus.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink