A Kovács-Küry Időskorúak Otthonában sem fertőzött, sem a fertőzésre gyanús személy nincs

Hódmezővásárhelyen a Kovács-Küry Időkorúak Otthonában 171 idős lakó gondozása folyik. Jelenleg sem Covid-19 fertőzött, sem a fertőzésre gyanús személy nincs az intézményben – közölte Dr. Berényi Károly házi gyermekorvos, alpolgármester (Mindenki Magyarországa-Tiszta Vásárhelyért).

Magyarországon mára már 20 idősotthonban van jelen a koronavírus. Minket a környékünkről a nagymágocsi esetek érintettek. Budapesten a helyzet a Pesti úti idősek otthonában a legsúlyosabb, ahol már lezárult a második mintavételezési kör: 285 fertőzöttet tartanak nyilván, 23 fő dolgozó érintett, 27 idős lakó hunyt el. Az előzőekben felsorolt tények miatt fokozott figyelem irányul most a vásárhelyi intézményre is – fogalmazott Berényi.

Tájékoztatása szerint az idősotthon utcai főbejárata le van zárva. Az udvar felől, a két hete kialakított, elkülönített személyzeti bejárón keresztül tudott bejutni az intézménybe egy zsilipszobán keresztül, ahol teljes védőruházatot kapott az utcai cipője és a keze fertőtlenítése után: egyszerhasználatos lábvédőt, látogató köpenyt, szájmaszkot, gumikesztyűt.

Végigvezették a kétszintes épületegyüttes folyosóin, beköszönve több szobába, megtekintve az elkülönítő helyiségeket, orvosi vizsgálószobát, étkezőt, a közösségi aulát. Benézhetett a kórház ápolási osztályáról áthelyezett és elkülönített 10 beteghez is. Őket letesztelték Covid-19-re mielőtt átvételre kerültek, mindegyikük eredménye negatív lett. Útjuk során előttük és mögöttük szinte folyamatosan takarították, fertőtlenítették a kövezetet.

Tájékoztatást kapott arról, hogy a fertőtlenítőszerek, valamint a védőfelszerelések megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak és beszerzésük folyamatos. Az intézmény 58 dolgozója Covid-19 ellátási és megelőzési protokoll-oktatásban részesült. Egy hete, április 16-án a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálya részéről a járási vezető ápoló tartott átfogó ellenőrzést a Kovács-Küry Időskorúak Otthonában.

Megállapítást nyert a kormányhivatal részéről, hogy az esetleges Covid-19 gyanús fertőzött gondozottak ellátására történő felkészülés megtörtént.

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Makói Csípős kormányfüggetlen hírportál. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi ezer forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

33 éve hunyt el Csanádi Imre, költő, író, műfordító, balladagyűjtő; publicista, szerkesztő.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink