A közmédia igaz történetként adta elő az ElkXrtuk film egyik kitalált jelenetét

A közmédia egyik műsorvezetője simán elhitte a film egyik fiktív és durván propagandacélú állítását, majd tényként közölte azt a hallgatókkal.

A film nagyon erősen Dobrev Klárára koncentrált, még annak ellenére is, hogy az ő 2006-os szerepe messze nem volt olyan jelentős, mint a vásznon láthattuk. Sőt, a DK volt miniszterelnök-jelöltjének tulajdonították, hogy ő maga döntött az október 23-i, bosszúszomjas rendőrtámadásokról, valamint arról is, hogy a tömegoszlatások ártatlan civileket is érinteni fognak, egyfajta járulékos veszteségként elkönyvelve.

Noha a film ezen része nyilvánvalóan kitaláció, a Kossuth rádió munkatársa kedden a Jó napot, Magyarország! című műsorban a 24.hu cikke szerint (itt meghallgatható, 16:11:50-től) konkrétan azt mondta,

Dobrev Klára maga döntött 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről.

Mivel a műsorvezető nagy nyilvánosság előtt súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolt meg egy másik személyt, a DK közölte, hogy beperelik az MTVA-t.

Mint közleményükben írták, az állami rádió propagandistái láthatóan csont nélkül hitték el a Fidesz propagandafilmjében, az Elkúrtukban foglalt összeesküvés-elméletet, ezért most pár példán keresztül szeretnének egy kis segítséget adni a Fidesz propagandistáinak, hogy megértsék, a filmvásznon és a TV-képernyőn foglaltak sokszor nem fedik a valóságot:

  • nem fenyegette a Föld létét egy aszteroida, amitől Bruce Willis mentette meg az emberiséget
  • nincs titkos varázslóiskola Angliában
  • nincs halálcsillag (még Soros Györgynek sem)
  • Esmeralda valójában nem vak és nincs szüksége szemműtétre
  • Magdi anyus nem halt meg, csak kiírták a sorozatból.

Az ellenzéki párt úgy fogalmazott, az alternatív valóságon alapuló diktatúrák sajátja, hogy soha nem tudhatjuk, mit hoz a múlt, de az a tény mindenen túlmegy, hogy a közpénzből működő állami média 2006-tal kapcsolatban 15 év után talál ki egy újabb hazugságot.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink