A köztévé buktatta le, hogy csal a kormánypropaganda a migrációs számokkal

Csütörtökön a köztévé a Ma reggelben egészen durván alávágott a hivatalos migráns-politikának, főleg a Bakondi György-féle kommunikációnak. 

Történt ugyanis, hogy a lengyelországi helyzet kapcsán szóba került a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójának szerdai közlése, miszerint ,,több mint százezer határsértőt fogtak el idén eddig a magyar határon, és ezernél több embercsempész ellen indítottak eljárást”.

Tényleg százezernyi ember tolong a határnál?!

A szakértőként meghívott Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese készséggel segített a magyarázattal. Mint mondta, ezek a magas számok stabilizálódhatnak,

,de ebben a statisztikában ott van a magyar gyakorlat is”.

Azaz, hogy visszakísérik ezeket az embereket a határhoz, és nyilvánvalóan ők többször próbálkozhatnak és bizonyosan próbálkoznak is.

,,Ez részben magyarázza is ezeket az óriási számokat is”

– adott magyarázatot a szakértő. 

Tehát, ha egy azon bevándorló háromszor (tízszer, százszor, stb.) kísérletezik az illegális határátlépéssel, de mindannyiszor elkapják, az Bakondi György matekja szerint három (tíz, száz, stb.) határsértőnek feleltethető meg.

Egyébként Janik Szabolcs elmondta azt is, hogy azért tényleg van egy ,,több ezres türelmetlen tömeg” a határtól délre, egészen Bosznia-Hercegovináig, és a Balkánon néhány tízezer ember folyamatosan keresi a lehetőséget, hogy Nyugat-Európába jusson. Másrészt az intézet igazgatóhelyettese szerint a magyar hatóságok mára ügyesebbek, ugyanakkor még mindig át lehet jutni a határon – tette hozzá 

(alfahir.hu)

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink