A rögzített üzemanyagárak miatt bezárhatnak a kis, független benzinkutak

kormány csütörtöki döntése alapján hétfőtől befagyasztja a 95-ös benzin és a gázolaj árát. A határozat értelmében 480 forint lehet ezeknek az üzemanyagoknak a legmagasabb literenkénti ára.

,,Egyelőre nincs arról konkrét tudomásunk, hogy tervezné a kormány bármiféle kompenzációját az olajvállalatoknak” – mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az ATV-nek .

Az ország legnagyobb üzemanyag-kereskedő cégeit – a MOL-t, az OMV-t és a Shell-t is – tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség elnökségi ülést tartott a kormány bejelentése után. Grád Ottó főtitkár azt mondta: a 2000 töltőállomás, ami ma Magyarországon üzemel, több mint 15 ezer embernek ad munkát, a döntés az ő foglalkozásukat is befolyásolhatja.

,,A független, kis kutak már foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy időlegesen bezárnak, ami azt fogja jelenteni, hogy az ő munkavállalóiknak szintén időlegesen megszűnhet az állása, megszűnhet a munkaviszonya”

– magyarázta Grád.

Az energetikai szakértő az ATV-nek elmondta, a kormány lépése egy átlagos család esetében nagyjából 1000 forint megtakarítást jelent tankolásonként.

,,Ha a családok oldaláról nézzük, természetesen két oldalú hatása is lehet. Az egyik akik rendszeresen tankolnak. Nekik nyilván jól fog jönni, hogy olcsóbban tankolhatnak, hozzáteszem, hogy egy tank esetében nagyjából 1000 forint a megtakarítás, azt is mondhatnánk, nem túlzottan nagy. Ugyanakkor amit ebből a családok sokkal inkább észrevehetnek, hogy benzinár, az üzemanyagár az mindenre rárakódik elsősorban a szállítások miatt legyen az tömegközlekedés, a cégeknek a boltokba történő kiszállítása”

– mondta Holoda Attila.

A szakértő szerint ennek hatására megfékeződhet az elszabadult infláció. Ha mérsékelni nem is biztos hogy képes lesz azt, mint fogalmazott: ha már ezen a szinten megáll az is siker, mert nem rak újabb terhet a magyar családokra.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

95 éve született Psota Irén, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink