A Kúria döntött, a fideszes politikus továbbra is képviselő

,,Ma megkaptam ügyvédemtől a Kúria ítéletét: másodfokon – immár jogerősen – képviselő maradtam!” – számolt be róla közösségi oldalán Cseri Tamás, a Fidesz frakcióvezetője, aki egyébként áprilisban bejelentette, hogy visszavonul netes felületéről.

Mint azt megírtuk: Krupiczer Ferenc, ellenzéki képviselőt méltatlannak találta mandátumára a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság. Az indoklás szerint Krupiczer ugyan időben megszüntette a Rádió Color adását, ezért az összeférhetetlenséget rendezte, viszont nem tájékoztatta időben a közgyűlést. Hogy ez Cseri Tamással is előfordulhatott, arra pont ő maga hívta fel a figyelmet, amikor képviselőtársát, Krupiczer Ferencet feljelentette a kormányhivatalnál.

A hódmezővásárhelyi közgyűlés megállapította, hogy „A vásárhelyi ellenzék hangja” c. újság sajtótermék, a fideszes képviselő pedig médiatartalom-szolgáltatónak minősül, azaz összeférhetetlen. A közgyűlés döntése szerint méltatlan is, mert nem jelezte a megadott határidőn belül a közgyűlésnek.

Cseri Tamás tegnap, azaz szerda este azt közölte:

A Kúria ítéletében azt is kimondta, hogy maga a közgyűlés eljárása is jogszerűtlen volt, hiszen szinte statáriálisan vették el a mandátumom, érdemi vizsgálat (ami egyébként ilyenkor kötelező lenne) nélkül.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

A nap idézete

139 éve született Szabadkán Kosztolányi Dezső, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, a Nyugat első nemzedékének kimagasló formaművésze, a XX. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

A vásárhelyi-makói fideszes sajtó már a Fidesznek is vállalhatatlan

Navracsics Tibortól a Promenád24, szerepüket súlyosan félreértelmező kollégái helyett is elnézést kérek! – írta a 24.hu-nak Rákay Philip, a hódmezővásárhelyi portál többségi tulajdonosa, miután arról kérdezték, volt-e tudomása azokról a cikkekről, amelyekkel a lap az utóbbi napokban Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztert is gyalázta.

Tovább olvasom »