A legszegényebbeknek emel díjat a makói önkormányzat

Az önkormányzati bérlakásoknál emel 10, illetve 20 százalékkal bérleti díjat az önkormányzat. Pedig többen vannak olyanok, akik alacsony jövedelmük miatt szociális alapon laknak önkormányzati ingatlanban. Ők is többet fizethetnek.

A fideszes többségű képviselő-testület döntésének értelmében november elsejétől az összkomfortos, komfortos lakásoknál 20, a félkomfortos és komfort nélküli lakásoknál 10 százalékos bérleti díj emelés lesz. A testületi ülésen Zeitler Ádám képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az intézkedés a legszegényebbeket sújtja. A városvezetés részéről nem mondtak erre semmit.

A makói önkormányzatnak nagyjából 200 bérlakása van. Ezeket szociális alapon, költségelven, illetve
szabadpiaci feltételekkel adja bérbe. Már 2015-ben is 78 százalék volt azok aránya, akik szociális alapon béreltek lakást. A szerdai testületi döntés értelmében az ő díjuk is emelkedni fog, pedig pont azért élnek szociális alapon fizetett bérlakásban, mert nem jó az anyagi helyzetük. Például, aki most összkomfortos lakásban él és eddig 20 ezer forintot fizetett az önkormányzatnak, az novembertől 24 ezret fog – mellette pedig még a minimálbért sem keresi meg, azaz minden kiadás számít neki.

Az önkormányzati bérlakásokat érinti még, hogy 2022. év végéig és 2023. első felében feltöltő kártyás villany- és gázórákat szerelnek fel.

A nem lakás célú ingatlanoknál nem emel bérleti díjat az önkormányzat.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink