A magyar hatóságok egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tesznek az egyik koronavírusos beteg fiáról

Március 7-én jelentették be, hogy diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon. Egy 70 éves, súlyosan beteg férfit, akit a Szent László kórházban ápolnak. Az akkori hivatalos kommunikáció szerint a fiától kaphatta el a fertőzést, aki Franciaországban és Olaszországban is járt.

Itt van az első anomália: a fiú azt nyilatkozta az Indexnek, hogy nem járt Olaszországban, sőt, több mint egy héttel korábban koronavírus-gyanúval vizsgálták a Szent Lászlóban, ahonnan végül hazaküldték, de abban sem biztos, hogy elvégezték rajta a vírustesztet.

Ezt követően Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa elismerte, hogy a beteg férfi fiát, akinek azóta az édesanyja is elkapta a vírust, vizsgálták, de az akkor érvényes protokollnak megfelelően elengedték. Később, a fiú elmondása szerint, a magyar hatóságok mégis megkeresték a svéd illetékeseket, hogy teszteljék a férfit, aki azóta Svédországba utazott.

Találkoztak vagy sem?

Tehát először az volt a hatóságok álláspontja, hogy az idős beteget a fia fertőzhette meg, a tegnapi sajtótájékoztatón viszont azt mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos, hogy nem is találkoztak egymással.

Az Index ezért újra megkereste a fiút, aki ezúttal is megerősítette,

de, többször is találkozott az édesapjával, miután hazatért Franciaországból, konkrétan a szüleinél lakott, amíg itthon volt.

(alfahir.hu, fotó: MTI)

Tetszenek a cikkeink? Szeretné, ha a jövőben is olvashatna ilyeneket?

A Csípős teljesen független hírportál a kormánytól. Célunk a Makó és térségi valóság bemutatása, küzdelem a korrupció és a közéleti arrogancia ellen. Nem áll mögöttünk milliárdos és nem vagyunk kitömve közpénzzel sem. Éppen ezért működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk.

A Patreonon könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

Havi két kávé ára, azaz 500 forint is nagy segítség!

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Legfrissebb híreink

A nap idézete

126 éve született Várkonyi Nándor magyar író, irodalomszervező, szerkesztő, könyvtáros, irodalom- és kultúrtörténész.

Tovább »

,,Biztató módon alakul a képviselő-testület tevékenysége”

Mostanában sok eredeti gondolatunk valóban a megvalósuláshoz közel került, illetve több meg is valósult a közös akaratnak köszönhetően. Bízunk benne, ezen az úton haladva a polgármesteri és jegyzői vezetéssel sok minden meg fog valósulni mindannyiunk és főleg a lakosság megelégedésére – írták oldalukon a Hárman a változásért csoport tagjai, Endrész Erzsébet, Balázs Tibor és Bajnóczi János.

Tovább »

kapcsolódó cikkeink

Egy középiskolai tanár koldult Budapesten

Egy a Deák téren kolduló középsikolai tanárról osztott meg egy képet a Facebook-oldalán Tompos Márton a Momentum politikusa – szúrta ki a Propeller. A képen egy kartonpapaír látható amire az van írva: ,,Kérem segítsenek! Középiskolai tanár vagyok.”

Tovább olvasom »

Makó az első állomása a közlekedésbiztonsági oktatási programsorozatnak

Tizenkét városba, két fesztiválra és két gyermektáborba látogat el a ,,Road Safety – a biztonság az első” országjáró közlekedésbiztonsági oktatási programsorozat, amelyet óvodásoknak és alsó tagozatos általános iskolás tanulóknak szervez a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. A korábbi húsz helyszínen több mint 45 ezren vettek részt a képzésen – közölte a szervező az MTI-vel.

Tovább olvasom »