A Magyar Zsidó Kulturális Egyesülettől kapott elismerést Urbancsok Zsolt

Az egyesület több elismerés átadásáról is döntött. A makói levéltár vezetője „Várhegyi György” Magyar Zsidó Oktatásért Díjat kapott.

Urbancsok Zsolt a makói levéltár vezetése mellett a helyi zsidóság történetét kutatja, és a holokauszt oktatásával foglalkozik. Saját bevallása szerint, húsz év tanítási tapasztalata és a 2007-ben elvégzett Yad Vashem kurzus meggyőzte arról, hogy a holokausztról a hagyományos módon nem lehet tanítani. Létrehozott egy projektet, amely a 13-18 éves korosztály számára dolgozza fel a vészkorszakot a Holokauszt Tanulmányok Nemzetközi Iskolája pedagógiai felfogása szellemében. Oktatási tevékenysége mellett szervezője a helyi zsidó kulturális napoknak, városi sétáknak – olvasható az indoklásban az egyesület honlapján.

,,Nagy meglepetés, egyben öröm és megtiszteltetés többek között Gárdos Péter rendező, Gergely Anna író és Ács Dániel újságíró (444) mellett a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2021. évi díjazottjai között lenni. Nagyon köszönöm az elismerést, amit makói barátaim nélkül nem értem volna el.”

– köszönte meg a díjat privát Facebook oldalán Urbancsok Zsolt.

A Magyar Zsidó Kultúráért Díjat Gárdos Péter filmrendező, írónak; a Magyar Zsidó Kultúráért Életmű díjat Gergely Ágnes költőnek; a Magyar Zsidó Közösségért díjat a Teleki téri imaház csapatának; a Magyar Zsidó Kultúráért Különdíját Ács Dániel újságírónak; a Magyar Zsidó Kultúráért Mecénás-díjat a „Zsidó örökség – vidéki zsidó hitközségek Magyarországon” című könyv létrejöttét segítő támogatóknak adományozták.

Szeretne a jövőben is olvasni hasonló cikkeket?

A Makói Csípős mögött nem állnak milliárdosok, működésünkre az olvasók, az Önök segítségére van szükségünk. A Donably-n könnyedén beállíthatja, mekkora összeggel tudja támogatni munkánkat.

TOVÁBB A RÉSZLETEKHEZ…

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb híreink

kapcsolódó cikkeink